Téma
Igaz szerelem idézetek
-
A rendőrség, tulajdonképpeni funkcióját tekintve, egy szabad társadalomban anomália. Jelentős hatalommal látják el ugyan a végrehajtó hatalom rendszerében, ezt a hatalmat azonban csak vonakodva és korlátok közé szorítva adják meg neki. Hatalma, sajátos formáit tekintve - az egyének letartóztatásához, felkutatásukhoz, őrizetbe vételükhöz és ellenük erőszak alkalmazásához való jog -, félelmetes, ahogyan képes a szabadságot szétrombolni, a magánszférába betörni, az egyénekre váratlanul és közvetlenül hatást gyakorolni. Ráadásul ez az óriási hatalom, szükségképpen, a bürokrácia legalacsonyabb szintjén elhelyezkedőkhöz delegált, akik a legtöbb esetben ellenőrzés és felügyelet nélkül gyakorolják azt.
-
Azt kell megérteni, hogy nagyon fontos, hogy legyen egy réteg a világon, ami nagyon sok emberből áll. Sok-sok millió meg százmillió, milliárd emberből. Õk vannak a legtöbben, és nem igazán különböznek egymástól. Értem? Meglehetősen egyformák. Mindegy igaziból, hogy bankban dolgoznak, vagy autókat árulnak, vagy képviselők, vagy akármik, az a lényeg, hogy jól össze lehessen keverni őket. Ne értsük félre, nem ütődöttek, nincs ezeknek semmi bajuk! Pont ez a lényeg, mert ha lenne valami komolyabb bajuk, akkor már lenne valami érdekes bennük, az meg ide nem való. Ezek nem rosszabbak a többinél, hanem ők a többi. Mindenki hozzájuk képest valamilyen. Szép vagy gazdag vagy szegény vagy okos vagy veszélyes vagy gonosz vagy szexi vagy akármilyen. Tehát valamilyen. Jelzővel illethető. A szürkeségtől eltérő.
-
A regény és az élet között az az egyik különbség, legalábbis ami a gyermeknevelést illeti, hogy az ember az előbbit veszedelmessé, kiszámíthatatlanná, hajszálon múló, szívfájdító és katasztrofális dolgokkal telivé szeretné tenni. Az utóbbit viszont? Az utóbbit a lehető legeseménytelenebbé. Laurie Frankel
-
A ránk mért élet nehéz, túl sok fájdalmat, csalódást és megoldhatatlan feladatot hoz magával. Hogy mindezt elviselhessük, nem nélkülözhetjük a csillapítószereket. (...) Talán háromféle ilyen szer van: nagymérvû kikapcsolódások, melyek nyomorunkat alacsonyra értékelik, pótkielégülések, melyek csökkentik, kábítószerek, melyek érzéketlenné tesznek iránta. Valamelyik ezek közül elengedhetetlen. Sigmund Freud
-
Ha megállunk egy pillanatra, és elgondolkodunk, nyomban tudatosíthatjuk magunkban, hogy alkalmazások garmadája kíséri folyamatosan életünket, amelyek képesek szinte olvasni az elménkben, és irányítani azt, amit teszünk, mindig készen arra, hogy egy lépéssel előttünk járjanak, és hogy felajánlják nekünk, mire van szükségünk. Alessandro Vespignani
-
Fontosnak tartom, hogy a nők ismerjék fel: az ember egyvalamiben törekedhet a tökélyre. Válasszák meg azt, amit a legfontosabb feladatuknak tartanak, s abban, annak végzésében igyekezzenek minden energiájukkal a legjobbra. Segít a feladatok rangsorolása. Mert nem hiszek az "ideális nő" eszméjében, nem hiszek a csodalények létezésében, akiknek minden egyformán jól sikerül, a hivatásban is elsők, a családi élet harmóniája is teljes, a gyermeknevelésben is elsőrangúak. Ha az ilyen csodalények háza táján körülnézünk, rendszerint találunk valakit, aki segít. Jókai Anna
-
Azt vettem észre, hogy az emberek a világ leghihetetlenebb és legszörnyûbb eseményeit minden zokszó nélkül tudomásul veszik. Legfeljebb annyira csodálkoznak el, mint egy váratlanul jött esőn. Ugyanakkor a világ legtermészetesebb cselekedete miatt - ha az kicsit is szokatlan - képesek bolondnak nézni.