Téma
Igazság idézetek
-
A gyerekek született panteisták,világlátásukat még nem terelte valamilyen szokványos mederbe a kultúra vagy a nyelv. Az ő szemükben még isteninek tûnik az egész titkokkal és erővel teli világ. (...) Ahogy elsajátítjuk a nyelvet, elkezdjük rögzített osztályokba sorolni az érzéki észleléseinket. Meglátunk egy fát és azt mondjuk: "fa", és úgy gondoljuk, ezzel végeztünk is. Azt hisszük, most már töviről hegyire mindent tudunk róla, és egy futó pillantást vetve rá már odébb is állunk. Közben azonban elmulasztjuk észrevenni a páratlanságát, jelenléte súlyát, léte egyedi természetét. Hályogot vonunk a szemünk elé, a szavak és az előfeltételezések ködét. Csak a szokatlan, a megrázó hatol át ezen a ködön és zökkent ki minket tespedtségünkből.
-
Vannak semmire sem jó, használhatatlan emberi beszédek, melyek csupán önmaguk miatt vannak. Szavak, melyek saját maguk tükörképei. Mint az olyan köpeny, amely folyvást magát akarja magára ölteni. Hallottam ilyen fecsegéseket a hazámban eleget, a grófságban is, a piacon, a városkánk utcáin, de bizony még a templomban is. Az ember néha úgy beszél, hogy temetőt épít a szavakból, melyek a nyelv földjéből úgy merednek ki, mint a holtak sírkövei. Darvasi László
-
Ami a háztulajdonos számára merő pimaszságnak tûnik, az az állatok szemszögéből teljesen normális, elvégre ők nem tesznek különbséget természet és kultúra között. Az állatok szemében a házak szokatlanul szimmetrikusan formált sziklák, tele remek üregekkel. Ráadásul az üreges sziklákban "termálforrások" is lehetnek, úgyhogy nemcsak száraz, hanem még jóval melegebb is van, mint a környezetükben. Micsoda álomotthon! Nem csoda, hogy egyes fajok valósággal mágikus vonzalmat éreznek az ilyen helyek iránt. Peter Wohlleben
-
Meg kell tanulni jelen lenni itt és most, hogy ne legyünk sehol máshol; el kell szakadni a jövővel kapcsolatos aggodalmainktól és a múlttal kapcsolatos sajnálkozástól. Elismerem, eleinte nehéz. Annyira hozzászoktunk, hogy a múlton tépelődjünk, vagy megpróbáljunk előre látni. Ritkán vagyunk igazán jelen önmagunkban.