Ugrás a tartalomra
A gyerekek született panteisták,világlátásukat még nem terelte valamilyen szokványos mederbe a kultúra vagy a nyelv. Az ő szemükben még isteninek tûnik az egész titkokkal és erővel teli világ. (...) Ahogy elsajátítjuk a nyelvet, elkezdjük rögzített osztályokba sorolni az érzéki észleléseinket. Meglátunk egy fát és azt mondjuk: "fa", és úgy gondoljuk, ezzel végeztünk is. Azt hisszük, most már töviről hegyire mindent tudunk róla, és egy futó pillantást vetve rá már odébb is állunk. Közben azonban elmulasztjuk észrevenni a páratlanságát, jelenléte súlyát, léte egyedi természetét. Hályogot vonunk a szemünk elé, a szavak és az előfeltételezések ködét. Csak a szokatlan, a megrázó hatol át ezen a ködön és zökkent ki minket tespedtségünkből.
Kapcsolódó idézetek
-
Hajlamosak vagyunk azt hinni, vagy abba a hitbe ringatni magunkat, hogy a gyerekek nem értik, nem hallják s nem látják oly tisztán a világot, mint a felnőttek. De ez hatalmas tévedés. Csak figyelni kell a szemükre, s meglátjuk a leplezetlen igazságot.
Robert Lawson
-
A gyerekek fekete-fehéren látnak mindent (...). Számukra csak rossz vagy jó, bûnös vagy ártatlan létezik. Nagyon érzékenyek. Minél idősebb valaki, annál több árnyalatát kezdi el érzékelni a körülötte lévő világnak.
-
Minden gyermek egy ragyogó kertben él, ahol mindent közvetlenül érzékel, a gondolat közvetítése nélkül. Mindannyian "kegyvesztetté" válunk, amikor elkezdünk gondolkodni, nevet adni dolgoknak, és ismereteket szerezni. Az elme születése egy az érzékek halálával. (...) Kisgyermekké kell válnunk, hogy átléphessük a mennyország kapuját.
Dan Millman
-
Meglepődnél (...), ha tudnád, hogy mennyire logikusan tudnak a gyerekek gondolkozni, és hogy milyen tökéletesen felépített világ van a fejükben, amit mindig újabb információval töltenek meg. Nem mondom azt, hogy tudatosan hoznak meglepően logikus döntéseket, de a bennük zajló események örök rejtélyt képeznek. És hihetetlenül bátrak, mert nem ismerik az igazi veszélyt, nem tudják felfogni a következményeket, és ez a bátorság viszi őket előrébb és teszi őket képessé, hogy felmásszanak akár egy olyan fára is, amire egy felnőtt nem lenne képes. Bízik a saját erejében és a fa jóindulatában. Hidd el (...), fogalmunk sincs, mi zajlik le ezekben az apró kisemberekben.
John Cure
-
A gyerekeknek nincsenek és nem is lehetnek világos fogalmai róla, milyenek vagyunk mi, nagyok. Mintha Olümposz ködében élnénk, számukra elérhetetlen és megérthetetlen világban. (...) Annál nagyobb a csalódásuk, mikor később, serdülőfélben, rádöbbennek egy nap, hogy a felnőttek is milyen korlátoltak, kicsinyesek, irigyek, hazugok, kegyetlenek - nincs Olümposz, nincs két világ, csak egyetlenegy.
-
A gyerekek természettől fogva hiszékenyek. Miért is ne lennének azok? Úgy érkeznek erre a világra, hogy nem tudnak semmit, és felnőttek veszik körül őket, akik hozzájuk képest mindent tudnak.
Richard Dawkins
-
A kisgyerek a világegyetem középpontjának érzi önmagát. Minden körülötte forog. Az érettség többek közt ennek a szemléletnek a meghaladásában áll, megértjük, hogy mások is léteznek a világon. Hasonló utat járt be a tudomány is. A primitív gondolkodás antropomorf. Az ember saját képére alkotja meg Istent, és saját viselkedésének tulajdonítja a természeti jelenségeket. (...) Ettől a gondolkodástól csak apránként sikerült elszakadnunk. A tudománynak nagy előnye az egyénnel szemben, hogy sok-sok generáció alatt fejlődik ki.
Ron Aharoni
-
A gyerekek kíváncsinak születnek. Ahogy felnövekszünk, minden egyre ismerősebb lesz. Gyakran azonban adottnak vesszük a látszatot, s nem veszünk tudomást a mögöttes tartalmakról.
-
A gyermekek furcsa kis teremtmények. Ha nagyon megijednek, különösen ha olyasmitől, amit nem értenek... nem beszélnek róla. Magukba fojtják. Látszólag, talán, elfelejtik. Az emlékkép azonban mégis ott rejlik bennük, valahol mélyen.
Agatha Christie
-
A gyerek egy patak, később folyó, aztán folyam. Mi, a szülei legfeljebb a medret biztosíthatjuk neki, de az utat ő töri magának. Réges-rég, mondom, megboldogult hajadonkoromban elhatároztam, hogy ha egyszer gyerekem lesz, minél többet megmutatok majd neki a világból. Nem feltétlenül földrajzilag (...), hanem a maga egyszerû szépségében. A mindennapi élet feladatait és gyönyörûségeit. Történeteket, könyveket, zenét, képzőmûvészetet, a természetet, mindenféle tudást, ami a birtokunkban van, és azt, hogy hol talál választ a kérdéseire. Valahogy úgy éreztem, hogy a legnagyobb ajándék, amit adhatok neki, a választás lehetősége, és a bizalom, hogy jól választ - vagy legalábbis képes tanulni a rossz választásaiból.
D. Tóth Kriszta