Ugrás a tartalomra
Idézetem
Témák
Szerzők
Kedvenceim
0
×
Témák
Szerzők
Kedvenceim
0
Téma
Igazság idézetek
Az igazság, az emberség, a becsület és az erkölcs keresése sohasem könnyed szórakozás, léha elmejáték, felüdülés, kikapcsolódás; kemény küzdelem ez másokkal és önmagunkkal.
Beke György
A bátorság az az erő, amely ahhoz szükséges, hogy mindkét igazságot felismerjük. Van elég terünk, hogy cselekedjünk, alakítsuk a történetünket, bár az is igaz, hogy az idő múlásával ez a tér egyre szûkül.
Atul Gawande
Vannak ilyen emberek. Az igazsággal szembe tudnak nézni, akármilyen szörnyû is, mert bátorsággal fogadják az életet, azzal a bátorsággal, ami nélkül az élet nem ér egy fabatkát sem.
Agatha Christie
Az igazság pártján állok, függetlenül attól, hogy ki mondja. Az igazságosságért harcolok, függetlenül attól, hogy ki áll mellette vagy ellene.
Malcolm X
Az igazságot keresni, a szépséget szeretni, a jót akarni és a legjobbat tenni - ez az, amire hivatott az ember.
Az igazság önmagát tárja fel. Önmagában áll, teljes és tökéletes, és amikor megmutatkozik, határtalanul kézenfekvő.
A mindenáron való igazság keresése oly szenvedély, amely semmit sem kímél, s amely előtt semmi meg nem állhat.
Albert Camus
Az igazság szeretete abban nyilvánul meg, hogy valaki mindenütt feltalálni és megbecsülni tudja a jót.
Johann Wolfgang von Goethe
Az igazság keresése a hittel kezdődik.
Nemcsak föltárni s bemutatni kell az igazságot, hanem megkeresni. Elibe menni, nyomába szegődni; meghallani hegyeken túli dobogásait vagy sóhajait a kövek alól. Jelenlevővé tenni ott is, ahol még árnyéka sem látható.
Csoóri Sándor
A bátorság a cselekvés képessége a félelemmel szemben.
Az igazságnak nem a fölfedezése a nehéz, hanem a kimondása; a fölfedése tehát.
Illyés Gyula
Az igazságnak gyógyító ereje van.
David Van Reybrouck
Az igazság az kézzelfogható, mint a valóság. A hazugság, az puha, szétfolyó, mint az álom.
Kosztolányi Dezső
A büszkeség társa az őszinteség és az igazmondás.
Malgorzata Musierowicz
A megismerés és kifejezés bátorsága: ez az irodalom, humanitás.
Thomas Mann
Tudni az igazat, látni az igazat és elmondani az igazat, ez mind más tapasztalat.
Matthew McConaughey
A bátorság nem azonos a félelem hiányával. Az bátor, aki a félelem ellenében és ellenére is képes cselekedni, kilépni az ismeretlenbe, legyőzve a félelem keltette ellenállást.
Az ember annyi igazságra tehet szert, amennyit van bátorsága megközelíteni.
Saul Bellow
A szabadság nem a zsarnokság vagy elnyomás hiánya. S arra sem hatalmaz fel, hogy mindig azt tegyük, ami jólesik. A szabadság alá van vetve az igazságnak, és az emberiség igazságkeresésében és az igazságban vezetett életben teljesedik be.
II. János Pál
1
2
3
…
57
Következő »