Téma
Igazságosság idézetek
-
Amíg a legkevésbé fejlett országok földmûveseinek saját piacaikon meg kell küzdeniük a fejlett országok élelmiszereinek tisztességtelen konkurenciájával, addig nem lesz valódi méltányos kereskedelem. Erre mutatnak rá a szegény országok minősített hálózatokba tömörült termelői szervezetei. A "méltányos kereskedelem" mozgalom legfőbb pozitív hatása, hogy olyan társadalmi energiákat szabadított fel, melyek világszerte az igazságosság megvalósulásának reményével kecsegtetnek. Marc Dufumier
-
Jelenlegi igazságszolgáltatásunk nem tartalmazza a jóvátétel intézményét, melyen keresztül a törvényt sértő szembesülhetne a kárral, amit okozott, és megpróbálhatna a károsulton utólag segíteni. (...) A mi igazságszolgáltatásunk csak bosszút áll és megtorol. Éjjel-nappal azt teszi, aztán pedig csodálkozik, mi lehet az oka, hogy a börtön után szabadulva az emberek még kevésbé épek, mint azelőtt. Piper Kerman
-
A bizonyítékok felhasználásának szabályai megtiltják, hogy az esküdtek meghallgassanak nem megfelelően felvett tanúvallomásokat, még ha azokból világosabban lehetne is látni, bûnös-e a vádlott vagy ártatlan. A bíróság nem az igazság kiderítésére való, hanem igazságszolgáltatásra. Vannak szabályaink, azokat be kell tartani, és ha azt mondjuk, hogy a vádlott bûnös, akkor azzal - ha gondosan válogatjuk meg a szavainkat - nem azt mondjuk, hogy elkövette mindazt, amivel vádolták, hanem azt, hogy annak rendje s módja szerint, szabályosan elítélték. Legyenek bármilyenek a szabályok, némelyik bûnöst szabadon fogjuk engedni, az ártatlanok némelyikét pedig börtönbe fogjuk zárni. És minél kevésbé engedsz szabadon bûnösöket, annál valószínûbb, hogy fogságba vetsz ártatlanokat. Megpróbáljuk tehát úgy meghatározni a szabályokat, hogy a társadalom úgy vélhesse, megtaláltuk a legjobb kompromisszumot. Jordan Ellenberg
-
A bûnügyi igazságszolgáltatás rendszere nem azért mûködik jól, mert a racionális szereplők tudják, hogy a Nagy Testvér a nap huszonnégy órájában figyeli őket, majd lecsap, és olyan költséget vet ki, amely minden hamisan szerzett hasznot megsemmisít. Egyetlen demokráciának sincs erre erőforrása, és nem is áll szándékában így bánni az állampolgáraival. Csak a bûnözői viselkedés mintáját lehet felfedezni és megbüntetni, és a mintavételnek elég igazságosnak kell lennie ahhoz, hogy az állampolgárok az egész rendszert legitimnek érezzék. Steven Pinker