Téma
Ikrek idézetek
-
Ha egyetlen célt követsz, mindennél fontosabb, hogy az útra figyelj. Mert az út tanít meg arra, hogyan érj célba. Ha odafigyelsz, minden lépéssel gazdagabb leszel. (...) Az úttól függ, hogy sikerül-e elérni céljainkat. Az út, amit választunk, és az, hogy hogyan járjuk. Azt kell keresni, amit mindennapjaink elfelednek. Tolvaly Ferenc
-
Meg kell tanítani a gyerekeknek azt, hogy önmagáért élvezzék a tanulást, ne csak azért, hogy jó jegyeket kapjanak. Azok a gyerekek, akik élvezik a kihívások legyőzését, felnőtt életükben is keresni fogják a kihívást jelentő helyzeteket. Nagyobb valószínûséggel ragadnak meg új lehetőségeket, keresnek új módszereket, dolgoznak olyan feladatokon, amelyeknek nincs egyértelmû megoldása, és ösztönöznek másokat arra, hogy nehéz problémákon dolgozzanak. Csíkszentmihályi Mihály
-
A gének ugyan "tervrajzként" szolgálnak, de nem változatlanok. Valójában a tudósok azt tartják róluk, hogy rendkívül kiszámíthatatlanok. Kapcsolatba lépnek a környezetükkel, és más génekkel és egyéb molekulákkal is együttmûködnek, hogy utasításokat adjanak a fejlődési folyamatokról. A színházi forgatókönyvhöz is hasonlítják őket, ahol ugyanazok a szavak és színpadi utasítások gyakran nagyon eltérő eredményekhez vezethetnek.
-
Ismerem a félelem szörnyû hatalmát, már uralkodott rajtam. A hit ellentettje. Az univerzumba vetett bizalom ellenkezője. Az, amikor nem hiszel a magasabb rendû önmagadban. A félelemtől verejtékezel, reszketsz, és bizonytalanságodban megkérdőjelezel mindent, amit igaznak tudsz. A félelem hatására hátat fordítasz annak, ami a leginkább számít. Elsietett döntéseket, rossz lépéseket, és később csillapíthatatlan megbánást von maga után. Alyson Noel
-
A vágy gyakran nagyon kegyetlen tud lenni. Ha a vágyam vezet, nagyon kegyetlen tudok lenni. A vágy néha elpusztítja a tárgyát. A szeretet arra való, hogy az ember megfékezze a vágyát egy kicsit, legalább annyira, hogy ne pusztítsa el azt, akire vágyik. A vágy és a szeretet mindig játszik egymással. A vágy mindent akar, a szeretet pedig azt mondja, vigyázz, nehogy elpusztítsd azt, amire vágysz. Feldmár András
-
Vannak dolgok az életben, amikről tudni lehet, hogy hiba, de mégsem tudod, hogy tényleg hiba-e, mert csak úgy tudod meg, hogy hiba-e, ha elköveted a hibát. És amikor visszanézel, azt mondhatod: igen, ez hiba volt! Tehát nagyobb hiba nem elkövetni a hibát, mert akkor az egész életedet leélheted úgy, hogy igazából nem tudod, hogy az hiba, vagy sem.
-
Törékeny az emberi test. Félelmetesen bonyolult rendszer, apróságok igen gyakran okoznak benne meghibásodást. És ha már meghibásodott, legtöbbször nehéz megjavítani. Egy szuvas fogat vagy egy görcsös vállizomzatot talán helyre lehet hozni, de sok minden mást meg nem. Mégis mennyi értelme van a tehetségnek, ha erre a rövid távon is kiszámíthatatlanul mûködő, megbízhatatlan alapra kénytelen támaszkodni? Murakami Haruki
-
Iskola, diploma, munka, eljegyzés, esküvő, előléptetés, gyerek, előléptetés, kezdőrészlet, családi ház, új munkahely, még egy gyerek, még egy hitel, nagyobb autó, unoka, nyugdíj? (...) Az emberek mindig azt hiszik, a következő etap majd véget vet a sóvárgásnak. Azaz, hogy majd akkor történik valami. Valami, amitől végre elégedettek lesznek. És amikor majd végre elkezdenek élni. Csakhogy a legtöbb ember épp így felejt el élni.
-
Mihelyt nincs többé igényed élvezetre: megtudod a szakadatlan élvezet módját és nem élsz vele. Mihelyt mindegy, hogy meddig élsz: megtudod a földi örökélet módját és nem élsz vele. Mihelyt belátod, hogy az emberiséget nem kell boldoggá, békéssé, bölccsé tenni: ennek módját is megtudod és nem élsz vele. Mindaz, ami legkívánatosabbnak látszik: a legerősebb méreg. A világot pokolra hajítaná. "Mihelyt nem kell: mindenem a tied" - ez az élet vásárcsarnokának felirata. Weöres Sándor
-
S a dalok tanulsága mindig annyi, hogy az összetört szíveket nem lehet többé eggyé ragasztani. Az életben is ennyi a tanulság. Ha egy ember egyszer bizalommal, feltétlen érzésekkel közeledett valakihez, s érzéseit megsértették, "szívét összetörték", soha többé nem tud igazi bizalmat, feltétlen odaadást érezni egy másik ember iránt. Nincs érzékenyebb anyag a földön, mint az emberi anyag. Képtelen arra, hogy elfeledjen egy sértést, mellyel lelkét vagy érzéseit illették. S bármiféle baráti vagy szerelmi találkozást hoz is még számára az élet, gyanakvó marad, minden kapcsolat torz és gonosz játékalkalom lesz számára, örökké bosszút akar. Ilyen az ember. Vigyázz, ha ilyen megsértett szívûekkel állasz szemközt: nem tudod őket megengesztelni. S nincs az a türelem, bölcsesség, nagylelkûség, szenvedély, mely az ilyen csalódott szíveket nyugtatni tudja. Márai Sándor