Téma
Író idézetek
-
Húzd, de mégse, - hagyj békét a húrnak, Lesz még egyszer ünnep a világon, Majd ha elfárad a vész haragja, S a viszály elvérzik a csatákon, Akkor húzd meg ujra lelkesedve, Isteneknek teljék benne kedve. Akkor vedd fel ujra a vonót, És derüljön zordon homlokod, Szûd teljék meg az öröm borával, Húzd, s ne gondolj a világ gondjával. Vörösmarty Mihály
-
Ha ma már nem élünk meg csodákat, ez nem azt bizonyítja, hogy okosabbak, hanem hogy szenvedélytelenebbek, szegényebb képzeletûek, gyöngébb ösztönûek, üresebb szellemûek, szóval butábbak lettünk. Nem történnek már csodák, de nem azért nem, mert olyan előrehaladott és felvilágosult, hanem mert olyan lecsúszott és Istentől elhagyott korban élünk. Egon Friedell
-
A nélkülözés csodás tanítómester. Aki abba születik, hogy minden könnyen megy, az nem tudja értékelni, amit kapott. Ha valaki mindig napsütésben él, nem tudja, milyen a vágy a borús téli időszakban a nap örömére. Ha valaki mindig elért mindent, mert a szülei segítettek, soha nem tanul meg harcolni magáért. Pedig a felnőtté válás nagy kihívás. Előbb-utóbb kikerül az ember a burokból, ahol a semmiből jött, de céltudatos fiatalokkal kell versenyeznie. Yvonne Dederick
-
A csoda olyan mûvelet, mely szöges ellentétben áll a természet törvényeivel. S szerintetek ki hozta ezeket a törvényeket? Isten. Következésképp a ti istenetek, aki szerintetek mindent előre látott, szembekerül azokkal a törvényekkel, melyeket saját bölcsessége írt elő a természetnek! E törvények tehát hibásak; vagy legalábbis bizonyos körülmények között nem felelnek meg többé ugyanazon isten elgondolásainak, hiszen azt tanítják nekünk, hogy isten jónak látta felfüggeszteni vagy megmásítani őket. Jean Meslier