Téma
Játék idézetek
-
Ha elfogadod, hogy emberből vagy, azt is elfogadod, hogy a gyereked meg emberpalánta. Tehát képes lesz téged manipulálni, kijátszani, és sikerülni is fog neki jó párszor, az összes óvintézkedésed ellenére. Akkor aztán felteheted a kérdést: miért hagytam magam kijátszani? Miért akartam azt hinni, hogy az én gyerekem ezt nem teszi meg velem? Miért gondoltam azt, hogy ő szent? Miközben én fiatalon szintén átvertem a szüleimet, hazudoztam nekik. Elmondtam nekik mindent frankón? Dehogyis! Csernus Imre
-
Nem voltam valami nagy véleménnyel az iskoláról. Azt láttam ugyanis, hogy fogják a kisgyerekeket, futószalagra sorakoztatják őket, aztán tápanyagokat és vitaminokat adnak nekik, hogy nőjenek és erősödjenek, meg persze tudást és tapasztalatot is pumpálnak a fejükbe, mint ahogy a ketchuposüvegeket töltik. Aztán amikor a gyerekek már mind jól tápláltak, talpraesettek és okosak, a futószalag véget ér, és egy kitüntetéssel a mellkasukon kilövik őket a hideg ûrbe. Boldoguljanak, ahogy tudnak! És ezt tartottam a legnagyobb árulásnak. Hogyan is lehetne elvárni valakitől, hogy önmaga találja meg az útját, amikor a világ már enélkül is elég bonyolult? Fehér Boldizsár
-
Felnőttnek lenni nem túl vonzó, nem egy hálás szerep, és semmiképp sem azonos avval, hogy mostantól mindent szabad. Egyfelől neked eddig szabad volt csaknem minden bizonyos keretek között (...), másfelől meg minden híresztelés ellenére nem méznyalás, nem karnevál, ami most következik. Keresztury Tibor