Téma
Jövőkép idézetek
-
Egy győzelem nem változtatja meg az életemet. Könnyebb lesz az élet, ha nyersz? Nem hiszem. Persze mindig kellemes érzés győzni, annak ellenére is, hogy a következő verseny már ismét ugyanaz a régi kihívás. Ha nyersz, az szép, de az emberek ezt nagyon gyorsan elfelejtik. Sokszor elég mindehhez egy futam is, és már nem is emlékeznek arra, hogy nyertél. Kimi Raikkönen
-
Szeretlek? - kérdezed. Zárt ajkam nem kiált már? Hosszú sóhajaim nem vallanak Neked? És megbúsult szivem, mely már holttá eped, míg moccanatlanul csüngök szemed varázsán? (...) csak nyelvem hallgatag, mert sejti már szivem: ahhoz képest, amit átérez, semmi, ha - "szeretlek" - ezt kimondom. Vittorio Alfieri
-
Csak az számít, ami biztos, amit nem tagadhatok, amit nem vethetek el. Tagadhatom énemnek azt a részét, melyet testetlen sóvárgások éltetnek, de az egység vágyát, a megoldás szomját, a világosság és az összefüggés követelését nem tagadhatom. Mindent cáfolhatok a világból, mely körülzár, nekem ütközik és elsodor, de a káoszt, a véletlen önkényét, az anarchiából születő isteni egyenértékûséget nem. Nem tudom, van-e a világnak önmagán túlmutató értelme. De azt tudom, hogy nem ismerem s egyelőre nem is ismerhetem meg ezt az értelmet. Albert Camus
-
Csak most látom, hogy mindig is őt szerettem... Mindig, az első perctől fogva. Éppen azért féltem tőle, mert annyira szerettem. Gyáva voltam a szerelemben is, mint mindenben. Igyekeztem elbújni a valóság elől. Harcoltam (...)... szégyelltem, hogy akkora hatalma van fölöttem... és megjárattam vele a poklok útját... Most pedig úgy vágyom utána, hogy majd belehalok. Azt mondhatod, persze, jellemző, hogy amint elérhetetlenné válik valami, azonnal felébred bennem utána a vágy. Lehet, hogy igazad is van. Hogy ilyen vagyok. De azt tudom, hogy szeretem (...), hogy mindig szeretni fogom őt, és hogy most itt hagyott örökre... Agatha Christie