Téma
Jövőkép idézetek
-
Amikor az ember áthágja a szabályokat, két lehetséges következmény egyikére kell felkészülnie. Az egyik, hogy nem sikerül, amiben reménykedett, és a környezete kötelességtudóan emlékezteti: ők bezzeg megmondták, hogy nem lesz jó vége a dolognak! A másik, hogy az álom valóra válik, és ugyanazok az emberek buzgón csapkodják a hátát, mondván, hogy lám-lám, megy az, ha megpróbáljuk. Mindkettő teljesen érthető, hiszen az emberi közösségek túlélését a kezdetektől az segítette leghatékonyabban, ha a jó ugró ugrált, a setesuta viszont inkább szerszámot készített és krónikát körmölt zergevadászat helyett. A mai kihívások azonban nem olyan egyértelmûek, mint a csiszolt kőkorszakiak, ezért gyakran előfordul, hogy éppen a jó szándékú figyelmeztetés tartja vissza az amúgy vállalkozó kedvû egyedet a sikertől.
-
A másik szeretetét észre se vesszük, ha mi nem szeretjük őt. Mi az, amit tehetek egy kapcsolatért? Semmit. Elég csak lenni. Lenni olyannak, amilyen vagyok. Vállalni azt a csodát, aki vagyok. Mint a kis virág. Ragyogni, illatozni, áradni. És lesz, akinek megnyílik a szeme az én egyedi és megismételhetetlen csodámra. Csak az én szemem se legyen zárva.
-
Aki szerelmes, az mindig a jövendőre gondol, s elébb-utóbb arra vágyik, hogy valami csendes fészekbe félrehúzhassa magát, s ott boldogan élhessen, halhasson és megvénülhessen másodmagával. Az mindig a holdvilágot nézi, s megborzad, ha megszólítják, az megveti társait, s jobb akar lenni náluknál. Jókai Mór
-
Minden fájdalom halandó, s ha vannak némelyek, melyek sokáig tartanak, ez csak azért van, mert azokat mi magunk ápoltuk, s még akkor is többnyire bánatunk szavai maradnak fenn, s nem kínos érzeményeink; miként sírköveken soká, miután az utolsó könny felszáradott, még ugyanazon szavakat olvashatni, noha régen hazugsággá változtatá az idő értelmüket. Eötvös József