Téma
Jövőkép idézetek
-
Az ember a törékeny, csetebota részét nem szereti mutogatni, inkább felveszem a humor és a lazaság jelmezét. Létezik egy védett arcom. Az elesettségemet, a félelmeimet, a vívódásaimat igyekszem a négy fal között, csak a nagyon közeli hozzátartozóimnak megmutatni. Szerintem ez az emberek nagy részénél így van. Mucsi Zoltán
-
A kiegyensúlyozott sikernek, amelynek alkotórészei az egészség, jólét és boldogság, nélkülözhetetlen feltétele a becsület, jellemszilárdság, hit, tisztesség, szeretet és hûség. Miközben előre és fölfelé haladunk az életben, fölfedezhetjük, hogy ha a felsoroltak bármelyikét mellőzzük, akkor csak morzsákat kaphatunk abból, amit az élet nyújthat nekünk. Zig Ziglar
-
A család nem az, ahová látszólag tartozol, vagy ami a születési anyakönyvi kivonatodban áll, vagy ahogy kinézel, de még az sem, amit a DNS-vizsgálat mutat. Családot bárhol lehet találni, ahol az embert szeretik, és ahol gondoskodnak róla. Ez jelenthet barátokat, nevelőszülőket, egy bizonyos csoportot vagy akár egy jótékonysági intézményt is. Ami sokkal inkább számít - a kémiánál és a felmenőknél is sokkal jobban -, az egyfajta speciális kötelék, az az érzés, hogy soha nem hagynak cserben.