Téma
Kapcsolat vége idézetek
-
Az ember az élet delelőjén túl többet emlékezik, mint amennyit tervez. A mirákulumok, a látomások évada elmúlt; elinalt az ifjúság és vele a csodák. Így, vénülőben, az ember számadást csinál: Mit vétett? Mit vetett? S mit aratott? Mit adott néki a világ, s mit adott ő a világnak? Mit látott? S mi minden ment át rajta? A második félidőnek a vége felé, a célegyenesben, tovatûnő életének logikáját keresi - esetleg élet volt-e az övé? Emlékezéseiben, valamiféle megnyugtató katarzis jóreményében másodszor is lepergeti sorsát. De az övé volt-e? A maga életét élte-e? Azonos-é magamagával?
-
Az "író" nem foglalkozás, inkább létállapot. Az író akkor is dolgozik, sőt akkor dolgozik igazán, amikor látszólag civil. Mindig író, mindig figyel (egy speciális szögből néz), és várja - akár egy éhes kutya a csontot - , hogy az élet dobjon neki egy sztorit, egy szót, egy mondatot, vagy éppen csak egy mozdulatot, amit majd leírhat. Cserna-Szabó András
-
Pszichológusok, pszichoterapeuták ellen nem szokás "mûhibapert" indítani. Még akkor sem, ha nyilvánvaló a szakember felelőssége. Szinte soha nem derül ki, ha a terápia "nem váltotta be a hozzá fûzött reményeket". Ráadásul azt sem kürtöljük világgá, ha úgy gondoljuk, a pszichológusnak kifizetett díj ablakon kidobott pénz volt. Ezzel ugyanis önmagunkról is kiállítanánk a bizonyítványt, beismerve, hogy annyira "betegek vagyunk", hogy még a profi szakember sem tudott segíteni rajtunk. Szigeti Ildikó
-
Gondolataink, akár a levegő, körülvesznek, magunkba szívjuk akaratlanul is. Érlelés közben szárnyakat képzelünk a tetszetősebbeknek, és merészen szárnyra bocsájtjuk őket. Mindet, amit a világból megértünk, mindet, amit évezredek óta felénk hömpölygetett az emberi elme. Ennek az óceánnak a hömpölygése és kitartó sodrása tudásunk kavicsait görgetve csiszolódtak. Próbakövek életünkhöz. Tar Károly
-
A halottainkkal úgy vagyunk, hogy eleinte, ha róluk álmodunk, ébredéskor keserû haragot érzünk: miért csak álom volt, hogy élnek? Később lassan-lassan alábbadja az ember, és ébredés után is hordozza magával az álom andalító, jó érzését: legalább álmomban éltek, gondolja, s már szívesen álmodik róluk. Ottlik Géza