Téma
Kapcsolatok idézetek
-
Ha a helyi hírek meghalnak, meghal a demokrácia is. Ez önöket is érinti, akár előfizetők, akár nem. Elmondom, miért. A demokrácia a népuralmat jelenti. A nép a hatalom végső forrása. A jó helyi hírszerkesztőség tükörként mûködik. Újságírói látják és visszatükrözik a társadalmat. Az a tájékoztatás ösztönző erő. Látni, tudni, érteni: így születnek a jó döntések.
-
A konspirációs elméletek tömeges terjedése nem csupán rosszhiszemû terjesztők ármánykodásának eredménye. Teret ad ezeknek a modern társadalmak elmagányosodása éppúgy, mint a zavart keltő technológiai változások által elhozott új világ, ahol az, ami ma még őrült elképzelés, holnapra lehetségessé válhat, holnapután pedig talán él is valaki a lehetőségével.
-
Az ember gyerekként a jövőt éli meg. Pici, túlérzékeny lények, már a ráció alól kiszabadulva. A felnőttkor a múlt. Ami kétszáz éve még jól mûködött, elrontottuk. A felnőttkor már nem ketyeg. Mint egy leállt falióra. Mint egy hatástalanított pokolgép. Az öregkor a jelen. Némi bölcsesség, sok szenvedés. Vörös István
-
Ebben a világban mindenkinek kell egy foglalkozás. Egyszer kimondták a szabályt, hogy mindenkinek csinálnia kell valamit, és lennie kell valakinek. Fogorvosnak, sárkányrepülőnek, zsarunak, takarítónak vagy prédikátornak. Néha belefáradok végiggondolni, hogy mit nem akarok csinálni, és hogy mi nem akarok lenni, hová nem akarok elmenni.
-
Lehet, hogy valóban úgy igaz, ahogy a régiek tartják. Lehet, hogy a szív valóban egy darab száraz nyírfa, amely életében csak egyszer lángolhat tiszta, vakító fénnyel - és minden más szenvedély, amely ezt követően támad benne, inkább csak pislákoló parázsra hasonlít. Ilyen az én szerencsém. Ez az első és valódi lángolás is éppen őiránta lobbant bennem, akit sem érdemeim szerint, sem dicstelen módon soha meg nem kaphatok; érte, aki mindenekfelett lenéz és gyûlöl. Tad Williams
-
Nem minden ragyog, ami fényes. A fény: igazság, de a ragyogás lehet ármányosság is. Azt hiszed, világít? Nem igaz: gyújtogat. Éjszaka van. Valaki gyertyát gyújt, a silány faggyú csillaggá változik, és ragyog a sötétben. A lepke belehull. Felelős-e érte? A tûz szeme megbabonázza a lepkét, mint a kígyó tekintete a madarat. Lehetséges-e, hogy a lepke és a madár ne menjen oda? Ellenállhat-e a falevél a szélnek? Ellenállhat-e a kő az esés törvényének? Victor Hugo
-
Túl sok az információ, az adat és a tartalom. Kicsit olyan ez, mint amikor egy diétázó ember betéved egy cukrászdába, ahol vágyakozva nézi a kínálatot. Körülötte mindenki jóízûen majszolja a desszertet, ő mégsem ehet semmit. Tulajdonképpen az online világ is ilyen: állandó csábításban élünk. Yvonne Dederick