Téma
Kapcsolatok idézetek
-
A hazug élet legszörnyûbb átka, hogy kilopja mindenből a valóságot, a tartalmat, ami körülöttünk van, és amit az ég lelkünk táplálékául és öröméül alkotott. Aki hazugságban él, annak az egész világ hamis, semmivé zsugorodik a kezében. És ő maga árnyékká válik a hamisság világában, sőt lassanként megszûnik létezni. Nathaniel Hawthorne
-
Szegények. Talán ők is úgy voltak ezzel, mint ő… Nem is tudták, hogy mibe fogtak bele. Az ember elkövet valamit, valami kis apróságot, aztán már sodorja az élet. De talán jó is lenne mindenkinek, ha elsodornák. Ha elszakítanák attól, ami megszokott. Annyian próbálnak az élet partján élni, pedig az igazi élet ott van az árban. S az ember nem lehet egyszerre a parton is, meg az árban is. Eljön a pillanat, amikor az ember igazán elengedi magát. Végtelenül pontos és meghatározott pillanat, amelyikben az ember átengedi magát, és megkezdi a küzdelmet az árban. (...) Egyetlen pillanat csupán, s már el is ragadta az embert az ár. Benne van nyakig, és megpróbál lélegzethez jutni. És aztán máris egyike lettél azoknak, akik olyan nevetségesnek látszottak, amíg a biztonságos parton ülve, lábad a vízbe lógatva nézted őket. De érdekes, hogy amikor már benne voltál az árban, akkor meg azok látszottak nevetségeseknek, akik a parton ültek, akik játsszák, de nem élik az életet.
-
Amikor a világ fájdalma olyan nagy, akkor az ember védekezik a maga sete-suta módján, és az egyik eszköze az önámítás. Furcsa kis alattomos teremtmény ez, észre sem vehető, meglapul a lelkünkben és onnan irányít tévútra gondolatokat, érzelmeket. Mint egy álforgalmi rendőr egy krimiben, összekeveri a dolgokat, egyetlen cél miatt, hogy jobban érezd magad a bőrödben. Jobban, dehogy. Hogy elviselhető legyen.
-
Az idegsebészet egyik fájdalmas alapigazsága, hogy az ember csak úgy válhat igazán jóvá, úgy szerezhet tapasztalatot a nagyon nehéz esetek operálásában, ha rengeteget gyakorol, ami egyben azt is jelenti, hogy eleinte sokat fog hibázni, és sérült páciensek sokaságát hagyja hátra. Gyanítom, ehhez kissé pszichopatának kell lenni, de legalábbis igencsak vastag bőrre van szükség hozzá. Egy jólelkû orvos valószínûleg inkább feladja, hagyja, hogy a természet járja a maga útját, és megmarad az egyszerûbb eseteknél. Henry Marsh
-
A szenvedő ember és orvosa között sajátos, bizonyos tekintetben furcsa viszony alakulhat ki. A kórházi beteg számára az orvos kiváltságos lény, aki annál nagyobb hatalommal rendelkezik, minél nehezebben elviselhető a beteg szenvedése, ő a bizakodás, ő az élet ígérete, komor tekintete a csodatevés tudománya, egyetlen szava reményt nyújt, neki gyónnak meg, bőbeszédûen válaszolva minden kérdésére, előtálalva azt is, amit nem kérdezett, hogy ezzel még ott marasztalják néhány percig, mert ezek a bizakodás percei, amikor a szenvedés is enyhül.
-
Nagy bajban nincs jobb társ az erős szívnél; ha gyöngeség fogná el, pótolják a közelébe eső szervek. Kisebb a vesződség, ha segíteni tudunk magunkon. Ne adjuk be derekunkat a sorsnak, mert ettől egészen elviselhetetlen lesz. Némelyek keveset tesznek bajaik ellen, és megkétszerezik azokat, mert nem képesek elviselni. Aki már ismeri magát, meggondolással pótolja gyöngeségét: az okos mindent legyőz, még a csillagokat is. Baltasar Gracián