Téma
Katonák idézetek
-
Az eltávozottak emléke nem enyészik el. (...) Egész világunk más emberek tetteiből és gondolataiból szövődik össze, pontosan úgy, ahogy mindegyikünket számtalan mozaikdarab alkot, melyeket ősök ezrei hagytak ránk. Nyomot hagytak maguk után, lelkük kis részét ráhagyták az utódokra. Csak látva kell látnunk. Dmitry Glukhovsky
-
Milyen különbül, mennyivel forróbban és bensőségesebben vagyunk azonosak bûneinkkel, fogyatékosságainkkal, mint erényeinkkel és képességeinkkel! Mennyivel inkább jellemez engem az, ami gyöngeség bennem, amire vágyom és tudom, hogy árt nekem, amit szeretnék, s amihez nem vagyok elég erős, bölcs és fegyelmezett, mint az, hogy néha és nagyjából mégis összeszedem magam, elkövetek valamit egészségemért is, mellékesen teljesítem kötelességeim. Márai Sándor
-
A mûvészetnek nem lehet az a célja, hogy minél többen szeressék és kövessék. A mûvészetnek az a dolga, hogy megnehezítse az emberek számára azt, hogy úgy éljenek, ahogy nélküle éltek volna. Ezért a szenvedélyes elutasítás sokszor inspirálóbb és boldogítóbb, mint a higgadt tudomásulvétel. Eörsi István
-
Attól, hogy az embernek van állása, még nem lesz kevésbé anya - attól még teljes egészében el kell végeznie ugyanazt a szart. Messziről sem könnyebb szemmel tartani a srácainkat. Olyan idegenekre bízni őket, akik bébiszitternek mentek, mert semmi másra nem alkalmasak, nem tölti el bizalommal és megkönnyebbüléssel az ember lelkét. Taffy Brodesser-Akner