Téma
Katonatiszt idézetek
-
A boldogságot mindenki saját vágyálmaira építi, és mindenki saját magára szabja, akár egy ruhát. Úgy látszik, hogy én ügyetlen szabó vagyok, s ezért sose találom el az áhított ruhát... De a szertefoszlott remények helyébe örökké újak sarjadnak: még rózsásabb, még tündéribb remények, amelyek új utakat nyitnak az ember előtt, új vágyakat ültetnek a szívébe. Liviu Rebreanu
-
Minden rosszban van valami jó, és minden jóban valami rossz. Persze ezt sokszor lehetetlen felismerni az adott pillanatban. Mi, emberek vagyunk az Élet megtestesítői. Az élet pedig mindig egyensúlyban van. Élet és halál, férfi és nő, jó és rossz, szép és csúnya, nyerni és veszíteni, szeretni és gyûlölni. Elveszteni és megtalálni. Cecelia Ahern
-
Képesek leszünk-e azok maradni, akik sok-sok vér és veríték árán, évszázadok alatt itt a nyugati féltekén lehettünk, a vitáink ellenére? Meg tudjuk-e őrizni annak a világnak ezt a részét, amivé a felvilágosodás tette, elhisszük-e, hiszünk-e még a modern kor legjelentősebb szellemi áramlatának rezüméjeként itt maradt általános emberszeretetben, megmarad-e az emberi méltóságba, az emberi jogok egyetemlegességébe vetett hitünk, tudjuk-e még azt mondani, hogy minden embernek emberi élet jár, vagy hagyjuk, hogy elmerüljünk a sötétségben, amit ránk kényszerítenek, és puszta kényelemből engedjük, hogy helyettünk gondolkodjanak és uralkodjanak felettünk?
-
Sokszor az önértékelésünk teljesítményhez kötődik: remekül vagyunk, ha sikereket érünk el, és gyötrődünk, ha valamiben kudarcot vallunk. Jojózik az önbecsülésünk attól függően, milyen érdemjegyet adtunk magunknak. Az együttérzés azonban arra tanít, hogy egy-egy kudarc nem az egész lényünk csődje, csupán annyit jelent, hogy azt az egy dolgot elbaltáztuk. Aki könyörületesebb önmagával, könnyebben kér bocsánatot, és hamarabb látja be, ha hibázott. Az önbecsülése nem forog kockán, mert nem gondolja magát alapjában véve rossz embernek vagy csődtömegnek. Ha valaki nem tud önmagával együttérezni, általában dühbe gurul, ha rámutatunk egy hibájára, mert ezzel azt a tudatot tápláljuk benne, hogy nem elég jó. Ruby Wax
-
Írásfüggő is vagyok, amikor pedig papírra vetem a gyengéimet, örömeimet, hülyeségeimet és nehézségeimet, valahogy mindent tisztábban látok. A mondatok, gondolatfüzérek olyanok nekem, mintha a homályos és zavaros víz alól egyszeriben egy saját építésû, szavakból épült hajón találnám magam. Ezzel a hajóval bárhová eljuthatok, vele még a legvadabb, zúgó, tomboló gondolatzuhatagokon is átevezhetek. Steiner Kristóf
-
Mindenkinek ki van jelölve egy sínpár, már a születésekor s azon kell haladnia és azon mehet, amerre visz... De vannak lelkek, akik át tudnak ugrani egyik sínről a másikra s akkor a más élete elől veszik el az érvényesülés útját... és az a másik leszorul, kiesik... az nem baj: fő, hogy jó sínre kerüljön valaki... és hagyja ott a maga régi nehéz útját. Móricz Zsigmond