Téma
Katonatiszt idézetek
-
Gondoljuk egy kőtisztítóra vagy forgódobra, ami napi huszonnégy órában, megállás nélkül jár, és tele van vízzel, kavicsokkal meg homokkal. Forog körbe-körbe, és mindent felőröl. Ékkövekké fényesíti a koszos kavicsokat. Ez a Föld. Ezért forog. Mi vagyunk a kavicsok. Az életünk részei - a dráma, a fájdalom, az öröm, a háború, a betegség, a győzelem és az erőszak - pedig csak a minket koptató víz és homok. Felőrölnek bennünket. Kifényesítenek, hogy szépen csillogjunk. Chuck Palahniuk
-
Az öröm sose nő túl az egyénen; a fájdalom szinte mindig. Mit ment a helyzeten, hogy a fájdalmakat is túl lehet élni? Hogy az epegörcsön segíteni lehet, a féltékenységet pedig ki lehet heverni? A kínlódás pillanataiban semmit. Aki mégis vigaszt talál reménykedő magyarázatokban, a fájdalmat csak egyetlen tartozékától fosztja meg: az időtől. A tartósságától, de nem a lényegétől. Csoóri Sándor
-
Semmi sem egyszerûbb Isten nemlétének bizonyításánál (...). Ami megvalósulhat kevesebb princípium révén, sohasem valósul meg több révén. De úgy tûnik, minden, amit a világban látunk, megvalósulhat annak feltevésével is, hogy nincs Isten: mivel a természeti jelenségek a természetre, céltudatos tevékenységek pedig az emberi észre vagy akaratra vezethetők vissza mint princípiumukra. Semmi szükség tehát Isten létének feltevésére. Csányi Vilmos
-
Költészet napja? Én jobban szeretném, ha a költészet perceiről beszélhetnénk már. Legfeljebb a költészet óráiról. Azt szeretném, ha nem egy egész nap jutna a költészetnek, egy esztendőben egyszer, hanem csak percek, de állandóan, minden nap - és áhítattal. Minden nap: percek. A költészet nem egész napi élmény. Váci Mihály