Téma
Katonatiszt idézetek
-
A hernyónak fáj pillangóvá lenni. A magnak fáj megrohadni és búzává érni. Az embernek fáj embrióból újszülötté válni. A gyereknek fáj kamasszá forrni. A kamasznak fáj elvesztenie lázadó, szabad önmagát, és gondokkal teli, rab felnőtté válni. A felnőttnek fáj megöregedni. És az öregnek fáj meghalni. Még akkor is, ha tudja: ez az újjászületés záloga. Müller Péter
-
A sietős írásnak egyaránt vannak előnyei és hátrányai. A legnagyobb előny, hogy az ember ilyenkor hajlamosabb jóval őszintébb lenni, mert egyszerûen nincs rá ideje, hogy elmismásolja a dolgokat. Ehhez ugyanis idő kell. Minden hazugság egy újabb emelet, amelyet a látott és érzett dolgok talapzatára építünk. A hátránya ugyanakkor, hogy az ember olykor nem látja a fától az erdőt, vagyis nem veszi észre a nagyobb összefüggéseket. Szergej Geraszimov
-
Megszületünk, fiatalon és erősen, hajszoljuk a Siker csillagát, szeretünk közben és szeretkezünk, hogy a végén szürkén és fáradtan, az elvonuló Cirkusz porfelhőibe veszve kis gombóccá gyúrjuk a papírcsillagot, a Sikert, és félszeg mozdulattal elrúgjuk magunktól. És elindulunk. Kifelé az életből. A végén valamennyien szekundára felelünk az élet mûvészetéből. És még pótvizsgázni sem lehet. Kegyetlen dolog. Radnóti Miklós
-
Forradalom volt ez is. Egy új korszaknak, a megpróbáltatás új korszakának forradalma. A munka, a bizalom, az újrakezdés forradalma. A megcsalt, de a háború kapujából visszafordult ember forradalma. Sőt, forradalma a rokkant falunak, amely mélységbe taszítva is élni akart. És egy népnek a forradalma, amely a háború kialudt tûzhelyén felemelte komor fejét. Tamási Áron
-
Az életnek pozitívnak kell lennie. Ha neked jelent valamit az élet, akkor a boldogság magától jön. Mindenkinek kell adnia valamit. A testünk, összehasonlítva a lélekkel, olyan lényegtelen, mint egy hal a tengerben. Azt hiszem, az ember addig fog élni, amíg ki nem ûzi a rosszat és a gyûlöletet a lelkéből. Jimi Hendrix
-
Nincs szakadék föld és ég között, és istenkáromlás volna, hogy ha az a hajlék, melyet Isten adott nekünk, állandóan a gonosz, a kapzsiság és az elnyomás hatalma alatt állna. A Föld nem a vezeklés helye, hanem a mi lakhelyünk, ahol nekünk azért kell dolgoznunk, hogy elérjük az igazságot és az igazságosságot, melyhez való törekvés minden ember lelkében meghúzódik. Giuseppe Mazzini
-
Ez a bolygó nem áll még olyan jól, hogy nagyon sokáig legyünk itt, szóval itt van az ideje elkezdeni változásokat hozni. És ha nem mi hozzuk meg a változásokat, akkor ki fogja? Az a mindset, hogy ha én nem csinálom, van rajtam kívül száz ember, aki csinálhatná, nem jó. Ha én elkezdem a változást, bennem megfogalmazódik a változás, ugyanúgy lehet, hogy abban a száz emberben is meg fog fogalmazódni, és száz ember már nagyon sok mindent tud csinálni.
-
Jézus Krisztusnak igaza van: az anyagi gazdagság iránti mohóság és a halhatatlan lelkek üdvössége teljesen összeegyeztethetetlen egymással. Nem jobb-e akkor, ha valóban hisz az ember a lélek halhatatlanságában, lemondani a társadalom nyújtotta kényelemről és luxusról, és gyökereken élni, ahogyan a remeték tették, hogy ezáltal megmentsük lelkünket az örökkévalóság számára, még ha elveszítünk is évtizedes anyagi javakat? Ez a megfontolás olyannyira egyszerû és szemmel láthatólag olyannyira igaz, hogy kénytelenek vagyunk azt gondolni, hogy a jámbor és gazdag polgárok, bankárok, gyárosok és kereskedők, akik ismert eszközökkel pompás üzleteket csinálnak, miközben örökösen az evangéliumra hivatkoznak, egyáltalában nem számítanak a lélek halhatatlanságára, és hogy ezt nagylelkûen átengedik a proletariátusnak, miközben ők szerényen igényt tartanak a földi életben összegyûjtött nyomorúságos javakra. Mikhail Aleksandrovich Bakunin
-
A gőgös nem mellé, hanem szembehelyezkedik embertársával. Nem az a gőgös, aki tudja, hogy ő kicsoda, hanem az, aki gyarlóbb vagy szegényebb embertársaival hasonlítgatja össze magát. Nem gőgös az, aki tudja, hogy egy Isten ébred lelkének bölcsőjében, aki előtt nyitva állnak az egek. Csak az gőgös, aki elfelejti, hogy honnan eredt, különbnek képzelvén magát a legutolsó teremtménynél, és lekicsinyli, gúnyolja, megveti őket.
-
Az egyszerû ember úgy él, ahogy lélegzik, minden további erőfeszítés vagy dicsőség, minden további hatás vagy szégyen nélkül. (...) Nem veszi magát se komolyan, se tragikusan. Járja a maga útját, könnyû szívvel, békés lélekkel, cél, nosztalgia, türelmetlenség nélkül. A világ a birodalma, s ez neki elég. A jelen az örökkévalósága, s ez betölti. Semmi bizonygatnivalója, hisz semminek nem akar látszani. Semmi keresnivalója, hisz minden itt van. Mi egyszerûbb az egyszerûségnél? Mi könnyûbb? Ez a bölcsek erénye, és a szentek bölcsessége. André Comte-Sponville