Téma
Kereszteltek idézetek
-
Az egyik úton saját magadat veszíted el, mert szolgakenyéren elég sokáig el lehet lenni, de előbb vagy utóbb az egész életeddel fizetsz érte. A másik út hegynek felfelé visz: alig látható és rögös, és néhol olyan keskeny, hogy a legszélén kell egyensúlyozni. Mégis ez a kis ösvény ígéri az embernek a legnagyobb jutalmat: a szabadságot. Osvalds Zebris
-
Azt hiszem, egy mese van a világon - csak egyetlenegy -, amely valamennyiünket izgat és foglalkoztat, rémülettel és lelkesedéssel tölt el úgy, hogy a gondolat és ámulat fényes borítékú, folytatásos regényében élünk szakadatlanul. Az emberek mind egy hálóba esnek, a jó és a rossz egymásba kuszálódó szövedékében vergődnek - egész életükkel, gondolataikkal, vágyaikkal és törekvéseikkel, kapzsiságukkal és kegyetlenségükkel, nemességükkel és nagylelkûségükkel egyetemben. Az erény és a bûn első öntudatunk láncfonala és vetüléke. És ebből készül az a szövet is, amelyben lelkünk utolsó rezdülése végbemegy, minden változás ellenére, amit a földre, a folyókra, a hegyekre, a gazdálkodásra és viselkedésünk módjára erőltetünk. Nincs más történet, csak ez. Az ember, ha már ott tart, hogy lerázza magáról élete porát és pernyéjét, végül csak egyetlen kemény, világos kérdést vet fel: "Jó volt-e az egész, vagy rossz? Helyesen cselekedtem-e, vagy helytelenül?" John Steinbeck