Téma
Környezetvédelem idézetek
-
Az ember minden adományért megfizet egyszer. Talán azért teremti az Isten az embert először gyereknek, aki alig látszik ki a földből, mert tudja, hogy sokat kell esnie és a térdét felhorzsolnia, amíg rájön erre az egyszerû igazságra. Megfizetünk azért, amit elértünk: és csak az a miénk, amiért megfizetünk. És amit megszerzünk, az előbb vagy utóbb visszaüt ránk. Stephen King
-
A vegetációnak évmilliókra volt szüksége, hogy a nyálkát, a méreganyagokat befedje, humuszréteggel, vegetáció-réteggel, oxigénréteggel. Ezért élhet ember a földön. És ez a hálátlan ember éppen ezt a hosszadalmas, kozmikus munkával befedett nyálkát, éppen ezeket a méreganyagokat hozza ismét felszínre. Így válik a gaztett által, melyet a felelőtlen ember elkövet, a világ vége minden idők kezdetévé. Öngyilkosok vagyunk. Városaink rákos daganatok. Fentről jól látni. Werner Pieper
-
Nagyképûség azt hinnünk, hogy "mi tesszük tönkre a Földet". A Föld remekül megvolt emberek nélkül, és remekül meglesz azután is, hogy mi eltûntünk. Az emberiség az éghajlat megváltoztatásával vagy az élőhelyek tönkretételével csökkentheti a biológiai sokféleséget, ám a Föld már elszenvedett hasonló csapásokat, és 10-20 millió év alatt mindig meggyógyult. A bolygónkon okozott környezeti károk többsége minden bizonnyal visszafordítható - csak olyan időléptékben, ami számunkra értelmetlenné teszi: már nem lesz ember, aki láthatja.
-
Az ember (...) a legnagyobb kártevő a természetben, pedig csak vendégségben, átutazóként vagyunk a földön. Ehhez mérten kell viselkednünk. Tudnunk kell, hogy minden, ami Isten ege alatt vízszintes, a természet tulajdona. Nem szabad zavarnunk ennek a világnak a harmóniáját. Az ember nem igázhatja le rabszolgamódra a természetet. Friedensreich Hundertwasser