Téma
Kreativitás idézetek
-
Definiáljuk az ultraintelligens gépet olyan gépként, amely messze túl tudja szárnyalni a legokosabb ember intellektuális tevékenységeinek mindegyikét. Mivel a gépek megtervezése is ilyen intellektuális tevékenység, egy ultraintelligens gép még jobb gépeket tervezhet, ekkor pedig megkérdőjelezhetetlenül bekövetkezne az "intelligenciarobbanás", és az emberi intelligencia messze lemaradna. Éppen ezért az első ultraintelligens gép az utolsó találmány, amelyet az embernek meg kell alkotnia, feltéve, hogy a gép elég engedelmes, hogy megmondja, hogyan tarthatjuk uralmunk alatt.
-
Hogy az emberi észben megvan és pedig természetes ösztönből bizonyos mértékben az istenség érzése, ez vitán kívül áll. Mert Isten, hogy a tudatlanság ürügyével senki se menthesse magát, maga adta saját ismeretét minden emberbe, maga újítja meg ez ismeret emlékét szüntelenül s növeli mintegy új cseppekkel; hogy midőn egytől-egyig mindenki tudja, hogy van Isten s ez az Isten az ő alkotója. Kálvin János
-
Ámulattal adózhatunk az evolúció hihetetlen "ügyességének". A kreacionisták, akik csak azt tudják elképzelni, hogy egy felsőbb lény teremtette az élővilágot, a problémát - vagyis hogy ki teremtette a teremtőt - minden racionális érv nélkül eltolják maguktól. Az evolúció körmönfontsága azonban egyre világosabban látható. Nincs az az elgondolás vagy "terv", amely valaha is létre tudta volna hozni mindazt, amit a találomra szétszórt szárnyas magok és a sok milliárd másféle mag létrehozott. Georg Klein
-
Ha eszembe jut egy ötlet, először mindig a képzeletemben valósítom meg. Megváltoztatom a szerkezetét, továbbfejlesztem és mûködtetem a gondolataimban. Számomra teljesen lényegtelen, hogy például a turbinámat a képzeletemben mûködtetem, vagy a mûhelyemben kísérletezek vele. Még azt is észreveszem, ha nincs kiegyensúlyozva. Nincs semmi különbség, bármi legyen is a probléma, mindkét módon ugyanarra az eredményre jutok. Ezzel a módszerrel képes vagyok gyorsan kifejleszteni és tökéletesíteni az elképzeléseimet anélkül, hogy bármit is megérintenék. Ha addig jutottam a megvalósításban, hogy minden lehetséges fejlesztést megvalósítottam, és nem látok hibát semmiben sem, akkor az agyam eme végső alkotását a valóságban is megépítem. A készülékeim így mindig úgy mûködnek, ahogy elképzeltem, hogy mûködniük kellene, és a kísérleteim is pontosan terv szerint mennek végbe. Nikola Tesla
-
A kapitalizmusnak van egy olyan mûködési logikája, amivel nagyon könnyû visszaélni. Ha szabadjára engedjük, akkor vissza is fog élni vele maga a rendszer. De a kapitalizmusban iszonyatos lehetőség, iszonyatos potenciál van, csak meg kell zabolázni, meg kell regulázni, irányítani kell gyeplővel, és akkor az ott termelődő energiákat vissza lehet csatornázni oda, ahova egyébként a kapitalizmus magától nem fog eljutni. Kihez? Akinek nincsen semmije ahhoz, hogy bármit is megvegyen.
-
Az embereknek szinte mindenütt a világon teljesen hamis képük van a saját fajtánkról. Azt hisszük, hogy (...) szörnyû, ártalmas dolgokat csakis szörnyek találhatnak ki, irányíthatnak és hozhatnak létre, gonosz vagy zavarodott emberek. Nem olyanok, mint mi. Ez tévedés. Azok, akik létrehozták az emberiség fennmaradását fenyegető, máig fennálló nukleáris veszélyt, rendes, közönséges politikusok, elemzők, katonai stratégák. Daniel Ellsberg
-
Utólag minden kreatív ötlet logikusnak tûnik, különben nem tartanánk értékesnek. Õrült gondolat maradna - legalábbis addig, amíg a régi paradigmákban gondolkodunk. Mivel az ilyen ötletek visszatekintve "logikusak", mindig azt képzeljük, hogy pusztán logikai úton, kreativitás nélkül is el lehetne jutni hozzájuk. Ez egy meglehetősen elterjedt tévhit. Edward de Bono
-
Albert Einstein mély értelmû megállapítása szerint: "Nem oldhatjuk meg az előttünk tornyosuló problémákat ugyanazon a gondolkodási szinten, ahol létrehoztuk azokat."... Amíg meg nem értjük korlátozott gondolkodásunkat, nem dönthetünk úgy, hogy átalakítjuk azt vagy megváltoztatjuk magunkat... Amikor meg tudjuk látni az új választási lehetőségeket, meg is tudjuk teremteni azokat. De ennek elérése érdekében meg kell változtatnunk korábbi gondolkodásunk, az eredeti lehetőségek létrehozásának szintjét.