Téma
Kutató idézetek
-
Az igazi tudós a laboratóriumában él, és nem vesz tudomást a külvilágról; sokszor bogaras, elhanyagolja külsejét, mert keveset törődik önmagával. Megvakul, mert fáradhatatlanul kutat a mikroszkópjával; aki önként fertőzi meg magát tuberkulózissal, kolerával, hogy megismerje a betegségek terjedésének tüneteit; a robbanásveszély tudatában készíti el azt a vegyületet, amelynek esetleg áldozatául esik. Ilyen a tudós szellem, akinek a természet feltárja titkait, és akit a feltaláló dicsfénye övez. Maria Montessori
-
Az "író" nem foglalkozás, inkább létállapot. Az író akkor is dolgozik, sőt akkor dolgozik igazán, amikor látszólag civil. Mindig író, mindig figyel (egy speciális szögből néz), és várja - akár egy éhes kutya a csontot - , hogy az élet dobjon neki egy sztorit, egy szót, egy mondatot, vagy éppen csak egy mozdulatot, amit majd leírhat. Cserna-Szabó András
-
Az, hogy valami tudománytalan, nem jelenti, hogy rossz, nincs azzal semmi baj. Éppen csak tudománytalan. (...) Az élet mindennapjaiban, a vidámságban, az érzésekben, az emberi szórakozásokban és foglalatosságokban, az irodalomban és hasonlókban nem szükséges tudományosnak lenni, és arra nincs is okunk. Az embernek ki kell kapcsolódnia, és élveznie kell az életet. Richard Feynman
-
A matematika lehetővé teszi, hogy bevett módszer szerint legyünk bizonytalanok: nemcsak úgy, hogy azt mondjuk, "hûha", majd megadóan feltartjuk a kezünket, hanem inkább határozott kijelentéssel: "Bizonytalan vagyok, éspedig emiatt vagyok bizonytalan, és nagyjából ennyire vagyok bizonytalan." Jordan Ellenberg
-
Igazából nem vagyunk képesek egyik tudományos modell végleges bizonyítására sem. Ehelyett a tudósok kísérletek sorát folytatják le és megfigyeléseket tesznek. Csakis abban az esetben válhat a modell széles körben elfogadottá, ha kiállja ezen tesztek próbáját. Bármilyen modell vagy elmélet legfontosabb eleme azonban az, hogy jóslásokba kell bocsátkoznia, és annak esetlegesen téves volta érvényteleníti majd a modellt. Amennyire mindnyájan szeretjük, hogy ha igazunk van, a jó tudomány éppen annyira törekszik arra, hogy megcáfoljon minket.
-
A tudósokról széles körben azt tartják, hogy a tudományos módszerként ismert, jellegzetes eljárást követik. Ezt a képet azonban egyszer s mindenkorra el kellene vetni. Helyénvalóbb lenne azt állítani, hogy a tudósok ugyanolyan racionális módon okoskodnak, mint az ügyvédek vagy a nyomozók, amikor kategorizálják a jelenségeket és értékelik a bizonyítékokat. Egy ehhez kapcsolódó (és valójában kártékony) téveszme az a széles körben elterjedt vélekedés, miszerint gondolataik minőségét tekintve ezek az emberek valamiféle "elitet" alkotnak. A "tudományos kutatás képessége" csupán egyik aspektusa a szellemi képességek sokkal tágabb fogalmának - mely utóbbinak a tudósokkal azonos mértékben birtokában vannak a legjobb újságírók, ügyvédek, mérnökök és politikusok is. Martin Rees