Ugrás a tartalomra
Idézetem
Témák
Szerzők
Kedvenceim
0
×
Témák
Szerzők
Kedvenceim
0
Téma
Kutya idézetek
Hiányzik valami. Úgy hiányzik, mintha egyszer már az enyém lett volna és valaki elvette volna tőlem. Csak épp nem tudom, mi az.
Fabio Volo
Mindig a legprózaibb megoldás áll legközelelebb az igazsághoz.
Agatha Christie
Néha megáll egy pillanatra az idő. Egy-egy jelenet úgy marad meg bennünk, mint egy kimerevített kép. Elhalkuló hangok, lelassult mozdulatok. Semmi sem változik. Aztán elmúlik a pillanat.
John Steinbeck
Nincs olyan tárgy, ami túlságosan is jelentéktelen lenne ahhoz, hogy kiérdemelje gondoskodásunkat, tiszteletünket és erőfeszítésünket, hogy jól készüljön el.
Charles Eisenstein
Mindennek megvan a maga ideje. Még a mosolygásnak is.
Salla Simukka
Csak egyszerûen azzal kell foglalkozni, hogy legyen valami az ember, legyen különleges, vagy szuper, vagy valami addig a pontig, ahol már az ember nem is tudja, miért van erre szüksége, csak egyszerûen azt hiszi, hogy szüksége van rá.
John Green
Gyermekeink mélyen hisznek a jóságunkban. Úgy gondolják, szüleik tisztességes és becsületes emberek, és álmukban sem gondolnák, milyen súlyos vétkek száradhatnak a lelkükön. Ez persze csak az első nagy eszmélésig van így: a kamaszkorból kikapaszkodó ifjút már nem lehet megvezetni.
Nógrádi Gergely
Az ember úgy is szembenézhet a véggel, hogy nem adja be a derekát a halálnak.
Cassandra Clare
Általános intézkedés esetén nem a kevés kivétel, hanem a többség számít.
Liviu Rebreanu
A tradíció összeköt, a titkok összekovácsolnak.
A pénz olyan, mint a röntgensugár, kihozza a legrejtettebb hibákat és elárulja a gyenge pontot is.
A varázslat a valósággá vált vágy.
Deborah Harkness
A következmények célja nem a büntetés, hanem a tanulás lehetővé tétele. Ezért gyakran a jóvátétel bizonyul a legjobb következménynek.
A feledés az Isten legnagyobb ajándéka. Amit elfelejt az ember, az nincs.
A jogrendszernek nem célja, csupán pozitív velejárója az igazság feltárása. A célja a rendfenntartás, az emberi cselekedetek ellenőrzése.
Az életben a legjobb tanácsot a fodrászok adják: emeld fel a fejed! Ennél nincs fontosabb!
Durica Katarina
A nagy változások mindig olyankor történnek, amikor a legkevésbé várjuk őket.
Paulo Coelho
Néha úgy van, (...) hogy igaznak érzel dolgokat, még ha szorosan véve nem is azok.
Van olyan helyzet, amikor saját, mélyebben felfogott jólétünk érdekében lényeges, hogy óriási áldozatot hozzunk másokért.
Sam Harris
Az élet szakaszokra oszlik. (...) Mindegyik egészen más, mint a többi, és az embernek föl kell tudnia ismerni, hogy melyik szakaszban mit várnak tőle. Ez a sikeres élet titka.
Kurt Vonnegut
« Előző
1
…
1004
1005
1006
1007
1008
…
1066
Következő »