Téma
Kutya idézetek
-
Az életünkben a dolgoknak megvan a maguk ideje. A maguk helye. A folyamatoknak van elejük, közepük és végük. Magasságuk és mélységük. Az életnek van ritmusa, ciklikussága, súlya és könnyedsége, hossza és rövidsége. Ha ezt szem elől tévesztjük, úgy kiesünk a realitásból, hogy sosem tudunk igazán jól lenni. Pál Ferenc
-
Egy titkos hang állandóan azt súgja nekünk, hogy bûnhődnünk kell azért, ha tétlenek vagyunk. Ha tudna az ember valami olyan állapotot találni, amelyben a tétlensége mellett is hasznosnak s a kötelességét teljesítőnek érezhetné magát, ezzel megtalálta volna az ősi boldogságnak egy részét. Lev Tolsztoj
-
"Az ember életében mindig van egy Horn-fok, amin vagy túljut, vagy hajótörést szenved." Rettenetesen igaz; csak az a baj, hogy az ember nem mindig ismeri fel a maga Horn-fokát. Néha ködben vitorlázik, és mire észbe kapna, már zátonyra is futott. Az utóbbi időben úgy éreztem, elérkeztem életem Horn-fokához. Jean Webster
-
Hagyjuk, hogy kérdezzenek a gyerekek! A kérdezés a kíváncsiság jele, ami a tudásszomjból fakad. A gyerekek kérdéseiből jobban kiderül, mit tudnak, mint ha csak arra válaszolnak, amit mi kérdezünk. Ha mindig addig megyünk előre, amíg a gyerek kérdez, biztos, hogy a megfelelő szinten tanítunk. Gyarmathy Éva