Téma
Lélek idézetek
-
A mesterséges intelligenciában (...) az intelligencia természetéből fakadóan nem tudjuk megismerni, hogy mi lesz, ha van egy nálunk fejlettebb intelligencia. Mert az a szó beletörődős értelmében beláthatatlan. Ez a dolog természetéből származó beláthatatlanság hihetetlenül fontos lesz a jövőnk tervezése szempontjából. Mert azt üzeni, hogy képesnek kell lennünk alázattal viselni a saját intelligenciánk által támasztott korlátokat, és érdemes arra készülnünk, hogy mi módon tudunk olyan intelligenciákkal élni, amelyek nálunk fejlettebbek. Szertics Gergely
-
Korát nem tudtam volna megállapítani. Nem volt öreg. Arca keskeny, finom vágású és teljesen ránctalan. De fiatal sem volt. Nem tudom meghatározni, miért, ez a szó egyáltalában nem fejezte ki őt. Inkább időtlen, jelenben lévő állandóság tükröződött róla. (...) Szavaim elől elsiklik a lényeg, amely őt megjeleníthetné. Hogyan fejezzem ki például szemének derûs, átható, ismerős, a szellem legmélyéről visszhangot idéző pillantását?! Egy másodpercig sem volt idegen, anélkül, hogy kapcsolatunk keletkezését és mibenlétét ismertem volna. Szepes Mária
-
Nézd meg a földön az összes létezőt, a szerves és a szervetlen világ valamennyi, pártigazolvánnyal rendelkező tagját, és azt fogod látni, a félelem a legmélyebb, ami e szerves és szervetlen világban megragadható, semmi más, mint a félelem, mert semmi nem annyira irtózatosan nagy erő, mert rajta kívül semmi más nem tud meghatározni semmit a szerves és szervetlen univerzumokban, csak levezetni lehet belőle mindent, azt mondani, hogy erre, a félelemre visszavezetni ezt vagy azt lehet, képtelenség. Krasznahorkai László
-
Az embernek a szelleme és a szenvedélye a kormánylapát, (...) és a tengerjáró lelkünk vitorlái. Ha valamelyik eltörik, az ember csak hánykolódni és sodródni tud, vagy még mozdulatlanul vesztegel a tenger közepén. Az értelem számára egyedül az irányítás a meghatározó erő; és a szenvedély, amit nem tartunk kordában, olyan láng, amely saját magát pusztítja el. Kahlil Gibran
-
Az embernek a szelleme és a szenvedélye a kormánylapát, (...) és a tengerjáró lelkünk vitorlái. Ha valamelyik eltörik, az ember csak hánykolódni és sodródni tud, vagy még mozdulatlanul vesztegel a tenger közepén. Az értelem számára egyedül az irányítás a meghatározó erő; és a szenvedély, amit nem tartunk kordában, olyan láng, amely saját magát pusztítja el. Kahlil Gibran
-
A Biblia azt írja, hogy "Isten elültette az örökkévalóságot az ember szívébe". Belső ösztönünk azt súgja, hogy jó lenne halhatatlannak lenni, s ez is annak köszönhető, hogy Isten - a saját képére formálván minket - örök életet szán nekünk. Hiába vagyunk tisztában azzal, hogy előbb-utóbb mindenkinek meg kell halnia, a halált mindenképpen természetellenesnek és igazságtalannak érezzük. S nem más miatt vélekedünk úgy, hogy örökké kellene élnünk, mint hogy Isten elültette ezt a vágyat az agyunkban! Rick Warren
-
Egyszer egy okos ember azt mondta nekem, hogy fordítsak hátat a Napnak, és nézzem meg, mit látok magam előtt. Az árnyékom volt az. Azt mondta, hogy ez nem csak egy egyszerû árnyék, hanem a lelkem megjelenése a mi világunkban. A Nap sugarai olyan erősen sütnek, hogy képesek arra is, hogy szemmel láthatóvá tegyék számunkra a saját és mások lelkét. De egyvalami nagyon fontos, és ezt jól jegyezd meg - mondta. Mint láthatod, nem csak neked van árnyékod, nem csak az embereknek van lelke, hanem mindennek, ami körülvesz minket. A fáknak, az állatoknak, de még a tárgyaknak is. Ha úgy éled életed, hogy ezt az alapvető igazságot soha nem felejted el, akkor tartalmas és szép életed lesz, és olyan dolgokat fogsz megismerni, amire a legtöbb ember sohasem lesz képes. Tihanyi Márk
-
Kik vagy mik vagyunk? Mindazoknak az összessége vagyunk, ami általunk történt. Mindazoknak, ami a szemünk láttára történt meg. Mindazoknak, amiket mi magunk tettünk. Minden ember és minden dolog vagyunk, akiket ezek a lények befolyásoltak vagy általunk lettek befolyásolva. Mindazok vagyunk, amik azután történtek, hogy már nem vagyunk, vagy nem történtek volna meg, ha nem jöttünk volna a világra.
-
Az ember nemcsak a maga lelkéből álmodik, hanem úgy mondhatnám: névtelenül és közösen, még ha a maga módján is. A nagy lélek, melynek részecskéje vagy, olykor rajtad keresztül, a te módodon álmodik arról, amiről titokban mindig álmodik - fiatalságról, reménységről, boldogságról és békéről... és véres lakomájáról! Thomas Mann
-
Hagyományos hiedelemrendszereink meggyengülésének következtében a világmindenség és az élet értelme az elmúlt évtizedekben-századokban egyre inkább megzavarodott és elhomályosult bennünk. Egyre nehezebb hinnünk abban, hogy életünknek és az univerzumnak van valami önmagán túlmutató értelme, célja. Hankiss Elemér
-
Kell a tükör... Hogy lásd magad. Mert gondolhatsz magadról bármit, hiheted magad szépnek, csúnyának, amíg nem állsz szembe a tükörrel, nem fogod tudni, mi az igazság. És hiheted magad jónak vagy rossznak, okosnak vagy butának, ezt sem tudod eldönteni, amíg nem nézel a tükörbe. A tükörbe, aki őszintén figyel rád, és elmondja, mit lát. Aki nem azt mondja, amit hallani szeretnél, hanem azt, amit lát. Amit érez. És ha hiszel neki, ha bízol benne, akkor tudod meg valójában, milyen vagy... tőle. A Másiktól. A lélektükörtől. Csitáry-Hock Tamás