Téma
Lélek idézetek
-
Amikor érezzük, hogy társunknak sürgető szüksége van a támogatásunkra, akkor nincs helye az alkudozásnak vagy a magyarázkodásnak. Ezen a vizsgán csak átmenni vagy elbukni lehet. Ezek a pillanatok összezúzhatják a szeretettel, illetve a szeretett személy megbízhatóságával kapcsolatos pozitív várakozásunkat, és éket vernek a kapcsolatunkba, vagy tovább gyengítik a már amúgy is törékeny köteléket. Amíg nem nézünk szembe ezekkel az esetekkel, és nem oldjuk meg őket, a valódi elérhetőség és érzelmi bevonódás szóba sem kerülhet.
-
Egy megrázó pillanat olyan változásokat indít el, amelyek hatását lehetetlen előre látni. Egyes részecskék összeütköznek, és így még közelebb kerülnek egymáshoz. Mások elsodródnak ismeretlen, izgalmas irányokba, és ott érnek földet, ahol a legkevésbé várnák. Szóval ezekben a pillanatokban éppen ez a legfontosabb. Nem tudjuk befolyásolni őket és a hatásukat, bármennyire is szeretnénk. Hagynunk kell, hogy a sodródó részecskék végre célba érjenek. És várnunk. A következő ütközésig.
-
Gyerekként az ember úgy gondolja, hogy az idő csak teher, amit jó lenne siettetni, hogy végre felnőtt legyen. Ez azonban hatalmas csapda - mivel felnőttként érti csak meg, hogy a percek és az órák a legértékesebb dolgok a világon. És senki nem élhet örökké. Ezért rohadt nagy bûn elpocsékolni azt a keveset, ami megadatik. J. R. Ward
-
A hullazsákok a kórházon túlra is követnek. Látod őket álmaidban, amelyekből hideg verejtékben ázva ébredsz, miközben a szíved majd kiüti a bordakosarad. És egy idő után akkor is, amikor csak behunyod a szemed. Ott fekszenek, hidegen, mereven, néha megmozdulnak, néha nyögnek, néha a neveden szólítanak. És néha nem tudsz máshogy gondolni rájuk, mint a saját hibáidra, olyan dolgokra, amelyeket talán megelőzhettél volna, ha egy kicsit körültekintőbben, okosabban, jobban döntesz, ha kicsit gyorsabb vagy, ha kicsit jobban koncentráltál volna, ha kicsit többet dolgoztál volna, ha, ha, ha...
-
Ha könnyû lenne megsiratni és gyászolni azt, amit elvesztettünk, akkor sokkal könnyebb lenne az életünk. Annyira fáj, de annyira fáj valóban megsiratni, meggyászolni azt, amit elvesztettünk, hogy inkább nem akarjuk. Akkor, amikor életemben először megéreztem azt, hogy mi az a gyász, mi az a siratás, a szívem úgy fájt, hogy azt hittem, belehalok. Feldmár András
-
A bontóperre készülők többsége mielőbb szeretne túl lenni ezen a hercehurcán, ezért túl hamar szentesíti az aláírásával. Márpedig ez hiba. Nagy hiba. Nem csupán saját magával szemben vét, aki ebben a helyzetben a kisebb ellenállás felé hajlik, de ezzel a gyerekeinek is azt üzeni, hogy képtelen volt küzdeni. Itt csak egyetlen töltény van a tárban, amit, ha elsietve, hanyagul, nem az akaratának megfelelően lő ki, annak életre szóló következményei lehetnek. És nem csupán anyagilag. A kudarc billogként világít a homlokán, torzítva minden későbbi lépést és döntést. Szigeti Ildikó