Téma
Lélek idézetek
-
A tapasztalat azt mutatja, hogy az élet rövid, észre sem vesszük, s már itt az öregség. Ezért aztán jól meg kell gondolni, mit csinál az ember, mert elég egyetlen aprócska tévedés, és minden odavan. Aki itt meg akar állni a lábán, és vinni akarja valamire, annak tudnia kell, mi a dörgés: semmit nem elsietni, és semmit nem elmulasztani. Krasznahorkai László
-
Egy nőt megkapni, megölelni igazán csodálatos. A megfelelő nő pedig, ha megtalálod, több, mint maga a napfény. Csak keresd (...), és ha addig is megszagolgatod a többi szép virágot útközben, vigyázz rájuk, ne szakítsd le a szirmaikat. Ha kedves vagy azzal, akit szeretsz, még ha nem tudod is sokáig szeretni, akkor kiérdemled azt, aki az út végén vár majd rád. Nora Roberts
-
Óvd te is ezt az érzést, mert túl érzékeny ilyenkor minden, s egy rossz mozdulattal végzetes hibát követhetünk el, s csak évekkel később, mikor már régen elveszett, derül ki, hogy mennyire nem kellett volna elutasítani egy találkozót például, mennyire nem kellett volna azt a rossz mondatot megírni sms-ben, de akkor már késő. Háy János
-
Mennyit nyom az életük? Képzeljék el, hogy hátizsákot cipelnek! Érezzék a pántokat a vállukon! Érzik? Most pakolják bele mindazt, amiből az életük áll! Kezdjék az apróságokkal, csecsebecsékkel, szuvenírekkel a polcokról, a fiókokból. Érezzék a növekvő súlyt! Jöhetnek a nagyobb dolgok: ruhák, asztali berendezések, lámpák, ágynemûk, a tévéjük. A zsák nehezedik. Most jöjjenek a nagyobb dolgok: a kanapéjuk, az ágyuk, a konyhaasztaluk. Tömjék bele mind, a kocsijuk is mehet! Az otthonuk, akár kis garzonlakás, akár kétszintes ház, szép sorjában tömjék bele mind a hátizsákjukba! Most induljanak el! Elég nehéz, igaz? Pontosan ezt csináljuk napi szinten: megpakoljuk magunkat, míg mozdulni sem tudunk, pedig jól tudjuk, a mozgás az élet. Így én most felgyújtom ezt a hátizsákot. Mit vesznek ki? Fotókat? Fotó annak kell, aki nem tud emlékezni. (...) Égjenek a fotók! Sőt, égjen minden, és képzeljék el, hogy holnapra már nincsen semmijük! Vérpezsdítő érzés, nem igaz?
-
Lassan kezdem azt hinni, hogy már nem érez a szívem. Hogy már tele van homokkal az összes kamrája. Elfelejtett szerelmek hamvával. Nem tudom, hogy hova is kellene visszatalálnom. Vagy kit kellene magammal vinnem iránytûnek. De van egy olyan érzésem, hogy csak az találhat igazán fontosat, aki üres zsebekkel indul útnak. Albert Tímea