Téma
Menyasszony idézetek
-
A nőt fokozatosan kell megismerni, szép lassan, mint ahogy a jó bort sem öntjük le a torkunkon azonnal, hanem kóstolgatjuk, ízleljük a nyelvünkön, ahogy szétterül, s mikor már minden sajátosságát kiismertük, akkor térünk rá újabb fokozatra: kortyolunk még egyet, új ízeket keresünk. (...) Az út a másik megismeréséhez önmagában már élvezet. Soha nem értettem meg azokat a fiatalokat, férfiakat, akik azonnal ágyba hurcolják a nőt. És megkezdődnek az elgondolkodtató, megfontolt beszélgetések, kézszorítások, egymás szemébe nézések, melyek felkészítenek minket arra, amit amúgy is mindketten akarunk. De mennyivel szebb és emberibb így!
-
Kétféle tévedés létezik: a becsvágyból és a lustaságból elkövetett tévedés. Az első a tenni akarás, a cselekvésre való eltökéltség következménye. Ezt a fajta tévedést az információhiány állapotában követjük el, mivel képtelenség előre valamennyi tény birtokában lennünk. Ez a viselkedésmód támogatást érdemel. Bátraké a szerencse. A második a tétlenség vágyának, a lustaságra való eltökéltségnek a következménye, amikor is félelemből nem vagyunk hajlandóak változtatni egy rossz élethelyzeten, bár az összes tény birtokában vagyunk. Így válik a tanulás élménye halálos kínszenvedéssé, a rossz párkapcsolat pocsék házassággá, az elhibázott munkahelyválasztás pedig életfogytiglani börtönbüntetéssé. Timothy Ferriss
-
Nem hiszem, nem is hittem soha, hogy a fiataloknak más könyvek valók, mint a felnőtteknek, legfeljebb annyiban, hogy ha a fiataloknak írunk, szigorú kritikusokkal kell számolnunk, olyanokkal, akik villámgyorsan felfedezik és elutasítják a nagyképû szakzsargon és hamis érzelmesség leghalványabb nyomát is. Ernst Hans Gombrich