Téma
Mostohatestvér idézetek
-
A tágabb család a távolságok és a szeparáltság következtében szimbolikus családként mûködve olyan állandóan változó családképet közvetít, mely a megjelenített életpályákon, életmódokon, mintákon át a társadalmi környezetre, a családi ás az egyéni jellegzetességekre egyaránt reflektáló bonyolult rendszert hoz létre.
-
Az évek alatt széttöredezett bizalmat nem lehet egy éjszaka alatt újraépíteni. De (...) krízishelyzetben a vélemények gyorsan változnak. Lehet, hogy évek óta elmérgesedett a viszonyod a testvéreddel, de egy vészhelyzet esetén hirtelen mindketten felfedezitek a bizalom és egyetértés rejtett mélységeit, és rohantok segíteni egymásnak. Yuval Noah Harari
-
Egy felnőtt már sok mindent nem tud a gyerekkoráról, másrészről viszont sokkal több mindent megért belőle. Egyes történetek elkopnak, de számos összefüggés, körülmény csak később válik láthatóvá, érthetővé. Néha egészen kegyetlen módon kell újrateremteni a szülők, rokonok, barátok alakját, belátva, hogy az akkori tetteikre nincs feloldozás, vagy ellenkezőleg: meg lehet, meg kell nekik bocsátani. Minden úgy volt, ahogy volt, csak egy kicsit másképpen - és ez az önképet is felboríthatja.
-
Érthetetlen, bár valahogyan biztosan megmagyarázható, hogy két embert, akik testvérek, tehát a világon szinte legközelebb kellene állniok egymáshoz, áthidalhatatlan távolságok választanak el, idegenebbek az idegeneknél, s tíz-tizenöt perc után már csak semleges dolgokról képesek beszélgetni, tudat alatt azzal a kívánsággal, hogy bárcsak adódna már valamilyen ürügy a búcsúzásra a véletlen találkozásnál, s járna le már végre a látogatás ideje, indulna a vonat és a többi. Szilvási Lajos
-
Egy kapcsolat fejlődése olyan, mint a folyók egyesülése - fokozatosan történik meg, mielőtt a tengert elérik. Különbözőek a gyökereitek, ahonnét eredtek, de útközben bizonyos részeitek megtalálják egymást... azután, ahogy telnek az évek, újabb és újabb részek egyesülnek a lelketekben egyre nagyobb folyamokká. Soha többé nem lesztek már az a kicsi patak, aki voltatok..., de cserébe tiétek az óceán.