Téma
Múlt idézetek
-
Amikor az ember fiatal, hajlamos nagy jelentőséget tulajdonítani a bosszúnak s a dolgok jóvátételének, mintha egy cselekedettel semmissé lehetne tenni egy másikat. Az élet azonban nem így mûködik. Egy tett soha nem törölheti ki egy korábbinak a nyomait s következményeit. Annyit tehetünk, hogy előrefelé tekintve járjuk tovább utunkat, s a múlt becses emlékéveivel tesszük szebbé a reánk váró jövőt. Joan Aiken
-
A szeretet lényege, hogy fogjuk a másik kezét, akivel törődünk, és a jelenben élünk. A múlt és a jövő csak mítosz. Nem valóság. A múlt nem más, mint a már elhalt jelen, a jövő pedig soha nem is létezett, ugyanis mire odaértünk hozzá, jelen lett belőle. Csak a jelen számít, az örökké változó, nyughatatlan jelen, amely oly könnyen elillan. Matt Haig
-
Az emlékezet. Az az életünk egyetlen mércéje. Ha nem emlékeznek ránk, az olyan, mintha nem is léteztünk volna. Miután meghalunk és örökre elfelejtenek, mondhatjuk, hogy talán meg sem történt az életünk. A boldogság és a bánat mind semmivé foszlik. És szeretnénk azt hinni, hogy ha nyomot hagyunk a világban, ha beírjuk a nevünket a történelembe, és minden eljövendő nemzedék hall majd rólunk, ha adunk valamit a világnak, ha a belünket is kidolgozzuk, vagy ha valami igazán különlegeset csinálunk - akár negatív értelemben is -, akkor halhatatlanná válhatunk.
-
Valamennyiünket alakítottak, meg megint átalakítottak mindazok, akik szerettek bennünket, s még ha nem is voltak nagyon kitartóak, az ő mûvük vagyunk - amelyet egyébként el se ismernek magukénak, és nem is olyan soha, amilyennek megálmodták. Nincs szerelem, nincs barátság, amely sorsunkat keresztezve ne munkálna az örökkévalóság számára. Francois Mauriac
-
Soha semmi sem múlik el egészen. Nem igaz ám, hogy az idő, ahogyan mondani szokták, eljár felettünk, és egy bekötött szájú zsákban magával viszi a tegnap és tegnapelőtt történeteit, illatait, színeit és formáit. Én inkább úgy érzem, hogy az, ami egyszer megtörtént velünk, az soha többé nem válhat meg nem történtté, amíg élünk, megőrizzük magunkban a benyomásait. Kassák Lajos