Téma
Művész idézetek
-
Az öregedés épp fordítottja annak a folyamatnak, amelynek során a csecsemőből felnőtt válik. Fizikailag az ember eleinte még önálló, aztán fokozatosan elveszti függetlenségét. Előbb egy csípőprotézis, majd egy bypass, egy tabletta erre, egy meg amarra; ez persze csak elodázása az elkerülhetetlennek. Aztán, ha a halál túl sokáig várat magára, az ember érthetetlenül motyogó, agg csecsemőként végzi, akit pelenkázni kell, és folyton csöpög az orra. Az ide vezető út eleje, nullától tizennyolc éves korig, csodálatos, kihívásokkal teli és izgalmas: ilyenkor dől el, kivé lesz az ember. Negyvenéves korában az ember erős, egészséges és befolyásos. Ez a csúcsidőszak. Kár, hogy erre a legtöbben csak akkor döbbennek rá, amikor egy ideje már tart a hanyatlás, amikor a távlatok lassan és észrevétlenül beszûkülnek, az élet pedig kiüresedik. Egészen addig, amíg a napi célok immár egy darab kekszre és egy csésze teára korlátozódnak. Nyuggercsörgő.
-
Tudom, hogy az ifjúság nem idővel lemérhető életszakasz, egyszerûen csak állapot, melynek kezdetét és végét nem lehet évszámokkal jelölni. Az ifjúság nem kezdődik a pubertással, s nem végződik egy bizonyos napon, mondjuk negyvenéves korunkban, virágvasárnapján, délután hatkor. Az ifjúság, ez a különös, egyáltalán nem "viharos" életérzés, megtörténhet velünk, mikor nem is készültünk fel hozzá, s nem is várjuk különösebben. Szomorú, tiszta és önzetlen állapot ez. Márai Sándor