Téma
Nemzet idézetek
-
Ne csapásnak értékeld Isten irgalmas ajándékát, hanem adománynak, a végsőnél, ami már nem "elő", de végleges halál, amikor végre megpihenhetsz, csak azt érzed majd, eljött az áldott pihenés. Terved nincs már, tehát csalódásod sem lehet, sebezhetetlen leszel a végre elnyert semmiben. Légy bátor, minden előhalál csak erősít, mikor földre rogysz. Szabó Magda
-
A kereszténység két évezreden keresztül félremagyarázta ezt a kérdést, más vallások teológusai még hosszabb ideig. Az isten szinte lényegénél fogva tagadja a szabad akaratot, különben nem lenne mindenható. A kereszténység mégis törekszik a szabad akarat koncepciójának megőrzésére, mert nélküle az emberi lények nem lennének felelősségre vonhatóak cselekedeteikért. Felelősségre vonhatóság nélkül a bûn csak szemfényvesztés és a pokol szégyenletes igaztalanság, éppen az isten részéről. Matt Ridley
-
Mi volt e hatalom értelme? Minden emberi hatalomban van egy kevés finom és alig érezhető megvetés azok iránt, akik fölött uralkodunk. Emberi lelkek fölött csak akkor tudunk teljesen uralkodni, ha megismerjük, megértjük és nagyon tapintatosan megvetjük azokat, akik kénytelenek megadni magukat. Márai Sándor