Téma
Nyugdíjba vonulás idézetek
-
Megváltozhat egy ember? Kibújhat-e a bőréből? Vagy személyisége és sorsa menthetetlenül kijelölt számára egy utat? Vagy épp ellenkezőleg? Életünk folytonos tanulás és újrakezdés, mikor is szabad akarattal választhatunk jó és rossz között? De ad-e mindig az élet új esélyt, s csak rajtunk múlik, hogy sikerül-e élnünk vele? S ha van bûn, és ha van bûnhődés, jár-e mindenkinek a bûnök bocsánata is?
-
Örökké tartott elég bátorságot gyûjteni, hogy megragadjam a lehetőségeket. Kipróbálni valamit, amit soha nem csináltam, kimondani valamit, amit mindig is akartam, vagy csinálni valami őrült dolgot a szerelemért. Ígérem neked, az egyetlen dolog, amit bánnod kell, azok a dolgok, amiket nem csináltál meg.
-
Egy harcosnak az útja egy bizonyos pontján meg kell tanulnia elérhetővé és elérhetetlenné válni. Értelmetlen folyton elérhetőnek lenni, ahogy az is értelmetlen, hogy úgy rejtőzzön, hogy mindenki tudja, hogy rejtőzik. Egy harcos számára az elérhetetlenség azt jelenti, hogy finoman érinti a környező világot, aztán továbbáll. Tudatosan kerüli, hogy kimerítse magát és a többieket. Nem használja ki, nem facsarja ki az embereket, amíg össze nem fonnyadnak, különösen azokat, akiket szeret.
-
A szerelem veszélyes kis állat. Csak egy cél vezeti: robbanni, röviden és intenzíven. Kiélni valós énjét, fenyegető, szerelmes örömben. Váratlanul életre kel, és hatalmas erővel uralkodni akar környezetén, és akit elkap, azt tüzes, kegyetlen figyelemben részesíti. Minden mást félretaszít. Tore Renberg
-
A haláltánc az egyéniség pusztulása. Az egyéni szemlélet pusztulása. A televízió, a marketing, a tőzsde, a divat, a politikai hisztéria - ez mind a haláltánc. Amit a világ demonstrál, és hív, hogy gyere közénk, mert különben vesztes vagy! Mindaz a haláltánc, ami eltiporja az autonómiát. Puzsér Róbert
-
Miért panaszkodunk a természetre? Az jóindulatúan viselkedett: az élet, ha hozzáértően használjuk, hosszú. Csakhogy egyikünk a kielégíthetetlen kapzsiság rabja, másikunk a felesleges fáradalmak közepette buzgólkodó serénységé; egyikünk bortól van elázva, másikunk a tétlenségtől zsibbadt; egyikünket a mindig mások ítéletétől függő becsvágy menti ki, másikunkat az adásvevés heves vágya hajszolja körbe a nyereség reményével az egész földön, az összes tengeren; némelyeket, akik mindig mások veszedelmén munkálkodnak, vagy a maguké miatt aggódnak, a katonáskodás utáni vágy gyötör. Lucius Annaeus Seneca