Téma
Nyugdíjba vonulás idézetek
-
Ha őrült lépésre szánjuk el magunkat, gondolni kell a lehetséges következményekre is. Sok meglepetést rejthet egy pakli. Olyan lapokat is, amik nonszensznek és életszerûtlennek tûnnek, amíg azért szorítunk, hogy mi legyünk azok a szerencsések, akikkel valamilyen csoda folytán végül minden rendben lesz. Hatala Csenge
-
Néha nehéz meglátni a vonalakat, amelyeket meghúztunk, amíg át nem lépjük őket. Na és ilyenkor támaszkodunk azokra, akiket szeretünk, hogy visszahúzzanak minket, és legyen mibe kapaszkodnunk. És ott vannak az egyértelmûen megjelölt határok, melyeket ha egyszer át mersz lépni, talán sosem találsz vissza.
-
Cselekedj megfontoltan - ez a gyakorlati megfelelője az Ismerd tenmagadnak. Egyiket sem szabad abszolút törvénynek vagy követelménynek tekintenünk, úgy állították elénk mindkettőt, mint a céltábla feketéjét: mindig arra kell céloznunk, de nem találhatjuk mindig el. Az emberek okosabbak és boldogabbak lennének, ha különbséget tudnának tenni saját határtalan céljuk és a körülmények eléjük szabta célok között, s fokról fokra megtanulnák, mire futja eszközeikből. Johann Wolfgang von Goethe
-
Ha valaki velem akar lenni, akkor minden rezdülésével azon lesz, hogy ez megvalósuljon. Ha valaki számára fontos vagyok, akkor minden megnyilvánulása erről árulkodik majd. Ha valaki érzéseiben folyamatosan, hosszú távon bizonytalan vagyok, kétségek között vergődöm, és a kapcsolat nem nyújt érzelmi biztonságot, akkor nem a megfelelő emberrel van dolgom. Ez ilyen egyszerû.
-
Veszélyes férfiak járnak közöttünk, és nem mindig tudhatjuk biztosan, hogy kik ők, vagy hogy milyen titkokat rejtegetnek, de ha a legrosszabb sejtéseink beigazolódnak cselekedhetünk. Ha a szándékaik lelepleződtek, lépéseket tehetünk, hogy megvédjük magunkat és szeretteinket. Valóban, veszélyes férfiak szörnyû károkat okozhatnak, de olykor a legnagyobb veszélybe önmagukat sodorják.
-
A vallás nem csak szeretetről szól. Az emberek lusták, sokszor csak enyhe kényszernek engedelmeskednek, vagy ha fenyegetik őket. Ezért aztán vallásaink szépen fel vannak szerelve ártó démonokkal, ördögökkel, sőt magával a Sátánnal is, amelyek ezeket a feladatokat megoldják. A dolgok a természetben is általában az ellentéteikkel együtt fordulnak elő. A jóval párosul a rossz, a széppel a rút. Istennek is kell legyen valamiféle ellentéte. Jeff VanderMeer
-
Egy átlagos ember 27 375 napig él. Ennyi jut, ha mázlink van. 27 375 nap. Először ez egyáltalán nem tûnt hosszú időnek, de ha belegondolsz, hány napra emlékszünk az életünkből? De minden megváltozhat egy nap alatt, egy csapásra, és hirtelen világossá válik, hogy miről maradunk le. (...) Az élet nem lehet elfeledett napok sorozata. Ha nem vagy boldog, változtass, válts sebességet, kockáztass! Semmi sincs kőbe vésve. Az életet nem később kell élni, hanem most.
-
Ha innen kikerülünk, mi akkor is itt maradunk már. Mintha valami madzag lenne rajtunk onnantól, így képzelem, és mindig megállít ez a börtön, mert van egy görcs, amivel ennek a zárkának a rácsaihoz vagyunk kötözve. Esküszöm, elszakítanám! Jó lenne valahogy kitörölni, letagadni ezt az egészet, hogy ne bántsanak ez miatt odakint a tisztességes állampolgárok, hogy azt higgyék, mink is olyanok vagyunk, mint ők. Hartay Csaba