Téma
Nyugdíjba vonulás idézetek
-
Néha megfogható érzésekre vágyok. Átlagos, hétköznapi dolgokra. Mert akkor elhiszem, hogy majd minden a helyére kerül. Ha majd felnőtt-féle életet alakítok ki, ha majd lejárok bevásárolni a sarki boltba, akkor majd talán. Akkor majd nekem is megy, ami szemmel láthatólag mindenkinek egészen egyszerû. Akkor majd szépen eljárok dolgozni, majd biztos gyûjtök is valamit, csak azért, hogy normálisan éljek. Néha tényleg elhiszem ezt, hogy csupán ennyin múlik. Albert Tímea
-
Az (...), hogy esélytelenül is felvesszük a harcot, olyan mélyreható változásokat idézhet elő bennünk, amelyeket legtöbbször nem méltányolunk kellőképpen: kapukat nyit meg előttünk, kiszélesíti a látókörünket, felnyitja a szemünket, és lehetővé teszi azt, ami addig elképzelhetetlennek tûnt. Malcolm Gladwell
-
Hiába akarunk szakítani a múlttal, valami mégis megmarad, belénk kapaszkodik, és csak nagyon nehezen tudjuk lerázni. El kell nyomni azt, ami úgy tör fel emlékeinkből, mint a buborék a mocsár mélyéről; távol kell tartani gondolatainktól a kezet, mely álmunkban megérint, igazabbul, mint az igazi; félni kell az idegentől, akinek mosolyára összeszorul a szívünk; és harcolni a karok emléke ellen, melyek nem nyúlnak többé utánunk. Hazudni önmagunknak, gyávának lenni, mindig a legrosszabbra felkészülni. És tudni, mindig észben tartani, hogy ha csak egy percre megtántorodunk, végünk van, kezdhetjük elölről az egész küzdelmet. Edmonde Charles-Roux
-
A kártyázásról azt tartják az emberek, hogy az egy kellemes, kissé izgató, érdekes, bár néha nagyon is költséges szórakozás. Így is van. Olyan szórakozás, mint a sakkjáték, a lóverseny, a vívás, a vadászat, a futball, vagy az asszonyoknak való udvarlás. Azaz még több ezeknél és különb. Mert a kártyázásban valamennyi fölsorolt sport benne foglaltatik, mint ahogy a piktor palettáján rajta van valamennyi szín. Az igazi kártyás egyúttal vadász is, aki meglesi és lepuffantja a vadat; vívó is, aki szembeszáll az ellenféllel és harcképtelenné teszi; sakkozó is, aki elüti sorra a babáit és végezetül megmattolja az ellenséget; udvarló is, aki belopózik a szívébe és bizalmába, hogy könnyebben hozzáférjen ahhoz, amit a szíve táján hord; és futballista, aki végül felrúgja. Kálnoki Izidor
-
A házasság egy életre szóló szövetség. Életszövetség. Arra szövetkeztek, hogy nagyszerû életetek lesz, együtt egyszerûbben megoldjátok a gondokat, együtt nagyobb eredményeket értek el, együtt nagyszerûbb élményetek lesz, kölcsönösen támogatjátok egymást, hogy megvalósítsátok a céljaitokat. Marie Clarence
-
Hirtelen ráeszmélt arra a szörnyû tényre, hogy minden ember a maga útját járja az életben, a saját érdekeit hajszolja, a saját jólétét, a saját élvezetét, a saját kielégülését kergeti. Minden ember csak önmagáról tud, és a többiek nem számítanak, csupán statiszták a saját élete színjátékában. Az ember habozás nélkül csal és lop, gyilkol és pusztít, részvét nélkül feláldozza mások életét és boldogságát a legkisebb érdeke vagy öröme kedvéért is. Archibald Joseph Cronin