Téma
Nyugdíjba vonulás idézetek
-
Ahogy az emberi testre, úgy egy párkapcsolatra is igaz, hogy bármilyen jelentősebb rendszerhiba végzetes lehet; márpedig ezeknek a rendszereknek többnyire nem állandó körülmények között kell mûködniük. A párost körülvevő világ változásai természetesen befolyásolják a felek tapasztalatait. Bármi szolgálhat ékként, ami közéjük áll, vagy elmérgesít egy, már amúgy is nehéz helyzetet.
-
Az egyik leginkább zavarba ejtő élmény gyermekkorban, hogy bármennyit mész, sosem éred el a látóhatár szélét. Pedig mindig úgy érzed, valahol csak vége van. Napjainkban senki sem képes elérni a változások horizontját. Az egyetlen lehetőség, hogy állandóan haladunk e horizont felé. Azt hiszem, igazi áldás, hogy a távlat mindig meghaladja a lehetőségeinket. Ha mindent megkapnánk az életben, hajónkat nem fordítanánk a csillagok felé.
-
Soha nem léphetünk kétszer ugyanabba a folyóba; el kell engednünk magunkat, és együtt kell folynunk az árral; rugalmasnak, ezerarcúnak, gyorsan változónak, elevennek kell lennünk; el kell fogadnunk azt a tényt, hogy az állandóság csupán csúf illúzió, mert minden - így mi magunk is - a szédítő és végtelen átalakulások állapotában leledzik. Robert Silverberg
-
Majdnem minden fiatalember rabja egy törvénynek, amely látszólag megmagyarázhatatlan, pedig az oka éppen a fiatalságban rejlik, és abban a dühös elszántságban, ahogy a gyönyört hajszolják. Akár gazdagok, akár szegények, az életszükségletekre soha sincs pénzük, ám szeszélyeik kielégítésére mindig akad. Tékozlók mindabban, ami hitelre kapható, és fösvények mindabban, amit készpénzzel kell megfizetni, s mintegy bosszúból azért, amijük nincs, elfecsérelnek mindent, amihez hozzájutnak. Honoré de Balzac