Téma
Nyugdíjba vonulás idézetek
-
A gyermeked készen áll rá, hogy többet tudjon meg arról, ki is vagy valójában, és ha hagyod, hogy a kapcsolatotok ebbe az irányba fejlődjön, azzal megteremted az alapokat ahhoz, hogy úgy gondoljon rád, mint akiben megbízhat, és akire számíthat az előtte álló bonyolult tinédzserévekben. Michelle Icard
-
Aztán már csak a könnyekre emlékszem. Hogy túl erős ez nekem. Hogy túl nagy az intenzitás, hogy huszonnégy órája sem ismerlek, és haldoklom. Tudtam, hogy ez lesz. Nem akartam kimondani, hogy helló idegen. Nem akartam találkozni. Ûzött vad lettem, magam által. Ez nem az a szerelem, amit keresni szoktam. Itt nincs se tét, se nyeremény, se semmi. Itt csak te vagy. Albert Tímea
-
Az önvédelem az egyetlen olyan cél, melynek érdekében az emberiségnek - kollektívan vagy egyénileg - joga van beavatkozni bármely tagja cselekvési szabadságába. Az egyetlen cél, amelynek érdekében jogosan lehet egy civilizált közösség bármely tagjával szemben - akarata ellenére - erőszakot alkalmazni: mások sérelmének a megakadályozása. John Stuart Mill
-
A vadonban semmit sem érhetünk el erőfeszítés nélkül, s az erőfeszítés gyakorta annyira kemény, hogy szinte meghaladja az ember teherbírását. Persze, az ember mindig feladhatja a küzdelmet, tüzet rakhat, elfogyaszthatja készleteit, kipihenheti magát, s végül legyőzötten és megszégyenülten visszakulloghat az emberlakta helyre, ahonnan elindult. Grey Owl
-
Az élet végtelenül lapos pusztaság, olyan mocsár, amelyben minden erő alszik, poshad; de ha ezzel szemben meggyújtjuk a látóhatáron valamilyen igézet lobogó lángját, ha azt ígérjük, hogy egy garassal százat lehet nyerni, ha a sok aluszékony embernek megnyitjuk a mesés vadászat útját, amellyel két óra alatt milliókat hódíthatnak meg a legszörnyûbb nyaktörő felfordulás közepett, akkor megindul a hajsza, az emberi energia megtízszereződik, s olyan tülekedés támad, hogy az embereknek, noha csak kedvtelésből verejtékeznek, mégis sikerül gyereket csinálniuk, akarom mondani nagy, szép, eleven dolgokat... Jaj, az ördög vigye el! sok a felesleges szenny, de az is bizonyos, hogy nélküle befellegzene a világnak. Émile Zola
-
Születésünktől fogva szabadok vagyunk. Akik ezt el akarják venni tőlünk, legyenek bármilyen erősek, engem nem érdekel. A lángoló víz, a jeges tájak... egyik sem érdekel! De az lehet a világ legszabadabb embere, aki látta mindezeket. Küzdj! Ez olyasmi, amiért az életemet is adnám. A világ odakint talán félelmetes hely, de ez nem számít. Talán kegyetlen hely, de ez lényegtelen. Küzdj!