Téma
Önértékelés idézetek
-
Az egyetlen ember, aki garantáltan velünk van éjjel is és nappal is, mi magunk vagyunk. Ez önostorozáshoz és negatív érzésekhez vezethet. Vegyük tudomásul, ha magunkra irányuló negatív gondolatok fogalmazódnak meg bennünk, de ne mondjuk ki azokat hangosan. Inkább próbáljuk őket pozitív gondolatokká alakítani. Csíkszentmihályi Mihály
-
A biológiában járatlan emberek gyakran nem értik az analógián alapuló érvelés korlátait. Sok ember nem örül annak, hogy dolgoznia kell azért, hogy pénzt keressen. Ebből következtetve egyesek úgy gondolják, hogy a kutyák dolgoztatása sem helyes. Pedig könnyen lehet, hogy az, amit mi, emberek munkának érzékelünk, esetleg megszokott tevékenység az állat számára, amely az evolúció során elválaszthatatlanul az élete részévé vált. Az állatok - és így a kutyák is - arra vannak "programozva", hogy a környezetből érkező ingerekre válaszoljanak. Az ingerszegény környezetre kárhoztatott kutyánál könnyen jelentkezhetnek viselkedési és mentális problémák, ha nem engedik meg neki, hogy természetes késztetései szerint cselekedjen. Miklósi Ádám
-
A szeretet lényege, hogy fogjuk a másik kezét, akivel törődünk, és a jelenben élünk. A múlt és a jövő csak mítosz. Nem valóság. A múlt nem más, mint a már elhalt jelen, a jövő pedig soha nem is létezett, ugyanis mire odaértünk hozzá, jelen lett belőle. Csak a jelen számít, az örökké változó, nyughatatlan jelen, amely oly könnyen elillan. Matt Haig
-
Az indiánok mennyországáról alkotott közkeletû fogalom egészen téves. Az úgynevezett Boldog Vadászmezők nem jelentenek olyan helyet, ahol gondtalanul lehet lemészárolni az állatokat, hanem olyan régiót, ahol nem kell többé vadászni és emberek, állatok békés barátságban élnek egymás mellett, mint az idők kezdetén. Grey Owl
-
Minden hétköznapi embernek van egy nem hétköznapi története. Mi talán jelentéktelennek hisszük magunkat, unalmasnak találjuk az életünket, mert nem csinálunk eget rengetően nagy dolgokat, nem kerülünk a címlapokra és nem nyerünk fényes díjakat, de az igazság az, hogy mindnyájan csinálunk lenyûgöző, kiemelkedő, bátor dolgokat, amikre büszkék lehetünk. Az emberek nap mint nap tesznek olyan dolgokat, amikért nem ünneplik meg őket. Ez az, amit nekünk észre kell vennünk. Cecelia Ahern