Ugrás a tartalomra
Úgy gondoltam, minden lehetséges, csak akarni kell, de ez butaság. Felnőttként már tudom: attól, hogy akarsz valamit, még nem biztos, hogy el is éred.
Kapcsolódó idézetek
-
Lehet, hogy csak azt akartam megtudni, mit is akarok. Talán ezzel jár, ha felnő az ember.
Mark Lawrence
-
Én kiskoromban szentül hittem, hogy a felnőttek mindenhatóak. Biztos voltam benne, hogy bármit el tudnak intézni. Föl sem merült bennem, hogy ne így lenne. Azt hittem, hogy ha felnő az ember, akkor automatikusan tudni fogja, hogy mi a teendő egy adott helyzetben. Ha tudtam volna, hogy az egész csak kétségbeesett improvizálás, nem sietek ennyire a felnövéssel.
Bill Watterson
-
Amikor az ember még gyerek, arra vágyik, hogy felnőjön, és mindent maga dönthessen el, de felnőttként rájövünk, hogy ez a legrosszabb az egészben.
Fredrik Backman
-
Ez a legszörnyûbb a felnőttkorban - és erre csak most kezdek rájönni -, hogy mire az ember megkapja, amire egész gyermekkorában vágyott, a dolog feleannyira sem csodálatos, mint hitte.
Lucy Maud Montgomery
-
Korán megtanultam, hogy önmagamnak kell csak megfelelnem. Megpróbálhatsz bármit bárki kedvéért, de a vége az lesz, hogy elveszel.
Iris Apfel
-
Változtatnom kell, követnem kell az álmomat, egy álmot, amely gyerekesnek tûnik, nevetségesnek, megvalósíthatatlannak, amelyre mindig is vágytam, de nem volt bátorságom megvalósítani.
Paulo Coelho
-
A felnőttség néha azt jelenti, hogy a helyes dolgot teszed, még akkor is, ha az nem azonos azzal, amit akarsz.
-
Tudom, mit akarok, de azt is tudom, hogy ez nem mindig reális. Nagyratörő álmaim vannak, csak a lehetőségeim szûkösek.
-
Azt is mondták, amikor gyerek voltam, hogy most jó nekem, és amikor felnövök, majd rossz lesz, állandóan ezt hajtogatták, amikor sírtam, addig örülj, amíg gyerek vagy, és én nem vitatkozhattam velük, mert nem tudtam, milyen felnőttnek lenni. Féltem, hogy igazuk van, hogy felnőttnek lenni még ennél is rosszabb, de ez nem igaz, egyáltalán nem, mert én sokkal szívesebben vagyok felnőtt, mint egy tehetetlen gyerek, akinek a felnőttek arról papolnak, hogy milyen jó neki.
Czakó Zsófia
-
Lehet, hogy túl korai, lehet, hogy túl késő, de most én is ki akarom mondani, ahogy te is kimondtad: szeretlek. Nem muszáj elhinned, lehet, hogy butaság, és az is lehet, hogy csak képzelődöm.
Paulo Coelho