Téma
Önértékelés idézetek
-
Az állatok nem élnek sem a jövőben, sem a múltban. Ezzel sok gondot megspórolnak maguknak, például nem gondolkoznak azon, meddig fognak élni. Másfelől, a jelenük boldogtalan, ezek a jámbor állatok nem tudnak meríteni sem a múlt szép emlékeiből, sem egy jobb jövő reményéből. Számukra a jelen kínjai végeérhetetlennek tûnnek, se eleje, se vége. Francois Lelord
-
Amikor még egész pici voltál, egy puszival jobbá tudtam tenni számodra a világot. Vagy egy kanálnyi orvossággal. Meg tudtam javítani olyasmit is, amin még a puszi sem segíthetett - ragasztóval és szalaggal, tûvel és cérnával, kapcsokkal és madzagokkal. (...) A felnőttdolgok meghaladják a képességeimet. Azt kívánom, bárcsak lenne olyan varázserőm, amivel helyre tehetném az ilyesmit is. De nem tehetek mást, mint hogy itt vagyok. Mindig itt leszek.
-
A felnőtteknek az a rossz tulajdonságuk, hogy szüntelenül kíváncsiskodnak. Főleg akkor, ha gyerekekről van szó. "Honnan jöttél, hová mész? Miért vagy egyedül? Meg ne fázz! Jaj, de édes! Meg kell zabálni, ugye, megsimogathatom? És hány éves? (...)" - és más effélék. Az ember már az ötödik percben unja, de még egy óra múlva sem mondhatja, hogy hagyjanak békén, szálljanak le rólam, mert akkor kitör a vihar.
-
Állítólag ma korábban érnek a lányok. Ez igaz testi értelemben, de ha mélyebbre nézünk, jóval későbben érnek és maradnak gyerekek. Gyerekesen öltözködnek, gyerekes a lobogó hajuk, sőt még a miniszoknyájukkal is a gyerekességnek hódolnak. A baby-doll hálóruha, a képes trikók, a sortok - gyerekdivat. Nem akarnak felnőttek lenni - nem akarják vállalni a vele járó felelősséget. Ezzel szemben, mint minden gyerek, azt kívánják, hogy felnőttnek tartsák őket, és szabadon tehessék mindazt, amit ők felnőtt dolognak tartanak. Ez pedig nemegyszer tragédiához vezet. Agatha Christie