Téma
Opera idézetek
-
Egy tudósnak, klímakutatónak ebben az évszázadban nem csak azért nehéz, mert kivonják a forrásokat a felsőoktatásból. Nem is ez fáj igazán, hanem hogy a közvélemény, a politikusok, akikre rá voltunk utalva, a klímatagadóknak szolgáltatták ki a hazánkat. Általában véve az értelmiség és kivált a kutatók ellen fordultak. Gonosznak bélyegeztek minket, áldozathibáztatás célpontjai lettünk. De az emberek többségével ellentétben én tudok mit felelni a gyerekeimnek, ha rákérdeznek, tettem-e az ember okozta globális felmelegedés megfékezéséért. Tudós kollégáim és én próbálkoztunk, de kudarcot vallottunk. Mégiscsak jobb, mint ha hagytuk volna az egészet a fenébe. James Powell
-
Ugyanaz az erő teremti a rosszat és jót s innen van az, hogy amit mi rossznak nevezünk, abból jó is fakad számunkra s amit jónak érzünk, abból megannyi rossz. A nap érleli a kendert s ugyanakkor porlasztja a kenderkötelet. A nap élteti a bárányt, de a tigrist is. Ami fejleszti az értelmet, sorvasztja az ösztönöket. Ugyanaz a szél hajtja malmaidat s hordja el termőföldedet. A tudás fejleszti értelmedet s teszi tönkre eredendő, ártatlan és szép naivitásodat. A poklok kínjai tanítanak élettapasztalatra. Füst Milán
-
A nagy mûvek nem avulnak el. A fordításokkal más a helyzet. A nagy mûveket néha újrafordítják. Hogy csak azért-e, mert előbb-utóbb - közkeletû irodalmi vélekedés szerint legkésőbb ötven évente - jön egy újabb fordító, és a maga módján újranyitja azt, ami addig másként volt nyitott? Vagy azért is, mert egy fordítás sosem lehet hibátlan, és ezért a legnagyszerûbbje is kevésbé állja az időt? Esete válogatja.
-
Mind úgy hisszük, hogy mi magunk vagyunk saját sorsunk kovácsai, és képesek vagyunk megváltoztatni azt. De tényleg van választásunk felemelkedés és bukás közt? Vagy egy felsőbb hatalom irányít minket? Az evolúció az, ami kézen fogva vezet minket? A tudomány mutatja az irányt? Vagy Isten az, ki közbeavatkozik, és óv minket? Minden hencegés ellenére az emberiség szomorú kiváltsága, hogy képtelen megváltoztatni saját sikerének útját. Csak arra képes, hogy eldöntse, hogyan nézzen szembe a sors kihívásaival. Reméljük, lesz hozzá elég bátorsága.