Téma
Pszichológia idézetek
-
Az emberi elme alapvetően egy érdekek által vezérelt, az általános erkölcsi és tényszerû igazságok iránti igen érzéketlen gépezet. Az érdekek gyakran elfedik egy helyzet valós mivoltát, vagy ha fel is ismerjük azt, könnyen gyártunk ideológiát, hogy felmentsük magunkat az igazsággal való szembesülés racionális terhétől és erkölcsi felelősségétől. Boldogkői Zsolt
-
Az ember ősei kis csoportokban élő lények voltak. Az emberré válás folyamata során ezek a kis csoportok közösségekké alakultak. A közösség kialakulása azt is jelentette, hogy az embernek már nemcsak arra volt szüksége, hogy önmagában, a saját maga erejében, ügyességében higgyen problémái megoldása során, hanem arra is, hogy valamilyen nála magasabb rendû létezőben - és ez éppen a közösség volt - is hihessen. A közösség védte, segítette félelmében, betegségében, sebesülésében, megosztotta vele élelmét. Az az elme, amely ezt fel tudja fogni, amely képes hinni egy nála magasabb rendû létezőben, amely előtte is volt, utána is lesz, az természetesen, mellékhatásként el tud képzelni más, örökéletû, nála hatalmasabb létezőket is, így démonokat, tündéreket, Istent. Nincsen ebben semmi különös. De nagyon felfuvalkodott elme az, amely azt is képzeli, hogy egy ilyen magasabb rendû lény, amelyet elképzel, legfőképpen azzal törődik, hogy vele, az emberrel mi lesz. Különös nagyképûség azt hinni, hogy egy ilyen lény, ha lenne, hasonló az emberhez, és szándékai, gondolatai megismerhetőek. Csányi Vilmos
-
Az emberi gondolkodás szükségszerû, elszakíthatatlan kapcsolatban áll a világossággal, a szónak mind fizikai, mind pedig szellemi, átvitt értelmében. A tûzgyújtás feltalálásától az elektronikus számológépekig, a primitív varázslástól a társadalom bonyolult mozgástörvényeinek felismeréséig: mi más az emberi kultúra története, mint küzdelem a sötétség, bizonytalanság, homály félelmes erői ellen, küzdelem a világosság, biztonság, értelem érvényre jutásáért?
-
A magatartást évszázadokon keresztül nem annyira le-, mint inkább előírták. A vallás, a filozófia, a politika... megmondta, mit tegyen, de leginkább, hogy mit ne tegyen az ember. A magatartást nem úgy tekintették, mint ami egy fajtánként változó és biológiailag funkcionális rendszer. Nem, azt az ember alkotta meg és írta elő, méghozzá egy szuperértelemmel gondolkodó ember, aki felülemelkedett a földi dolgokon. Egy későbbi korszakban már kezdték belátni, hogy viselkedésünk önálló valami, és az ember jobb megértése érdekében lehet és kell is tanulmányozni. A viselkedés az ember része lett.
-
Ha kíváncsi vagy, mi is a szerelem, ha kíváncsi vagy, mit is jelent valójában nőnek és férfinak lenni, ha tudni akarod, miért vagy épp miért nem mûködnek a házasságok, meg kell értened a személyiséged és az általad boldogságnak nevezett érzés kialakulását. Az már csak hab a tortán, hogy ha tisztába kerülsz az egód "boldogságteremtő" mechanizmusával, el fog oszlani a lelkedben és a magánéletedben forrongó zûrzavar.