Téma
Pszichológia idézetek
-
Gyakran megfigyeltem, hogy egy költő elvonult s magával vitte egy-egy tanya legértékesebb részét, míg a mogorva farmer azt hitte róla, hogy csak néhány vackort zsákmányolt. De hát a gazda sokszor évekig sem sejti, hogy a költő versbe szedte tanyáját, vagyis afféle láthatatlan karámba terelte, megfejte, lefölözte, a színét mind megtartotta magának, s a gazdának csupán a lefölözött tejet hagyta meg. Henry David Thoreau
-
Általában a jövőre gondolunk, vagy ismét átélünk valamit, ami megtörtént. Lehet, hogy mosogatás közben például az a csésze tea jár az eszünkben, amelyet hamarosan elfogyasztunk. Teázás közben már azon gondolkozunk, hogy mit vegyünk az utána következő bevásárlás során. Amikor a boltban vagyunk, már a vacsora gondolata foglalkoztat. Nem a környezetünkre figyelünk, hanem a saját mentális világunkra.
-
Élt egyszer egy fehér madár az erdőszéli kék tónál, ám hiába szerették társai, szíve egyre csalta játszani. Otthagyta őket, s ment a szellők szárnyán, arra, amerre a titkot súgta a bölcs, erdei páfrány. Kalandok sora várta, kétségek gyötörték, majd az út végén felcsillant a fény. Fekete madárra bukkant, ki magában élt, olyan vidéken, hol mindenki csak félt. Egymásra néztek, s más lett rögvest a világ, a fekete s a fehér egyformán színessé vált. A. O. Esther