Ugrás a tartalomra
Idézetem
Témák
Szerzők
Kedvenceim
0
×
Témák
Szerzők
Kedvenceim
0
Téma
Randizás idézetek
Csak akkor fogod fel, valójában mennyire szeretsz valamit, ha az a valami veszélybe kerül.
Tonke Dragt
Már észrevettem, monsieur, hogy azok, akik csak szórakoznak együtt, soha nem szeretik, vagy nem becsülik egymást úgy, mint akik együtt dolgoznak, vagy talán szenvednek is.
Charlotte Bronte
Ez röhejes, a romantikus regényírókon mindenki csak röhög (amíg el nem olvas egy romantikus regényt!).
Meg Cabot
Kétféle pasi létezik. Az egyik, aki akarod, hogy felhívjon; a másik pedig nem akarod, mégis hív.
Egy csomó minden veszélyes, de ha az ember meg sem próbálja, akkor sosem jut egyről a kettőre.
Egy élet kevés ahhoz, hogy sokat szerethessünk.
A férfiaknak nincsenek céljaik. Így aztán kitalálnak párat, és felállítják azokat egy focipálya két végében.
Hugh Laurie
Nem bánom, hogy a férfiak világában kell élnem, addig, amíg nő lehetek benne.
Marilyn Monroe
A sportban és a szerelemben is nagyon ritka a második esély.
Hihetetlen divat a visszajelzés-szükséglet. Rengetegen úgy pakolnak fel információt a Facebookra, hogy valójában nem adnak vele, csak elvesznek. Figyelmet vesznek el.
Soma
Három földrészen is végigkergetnélek, ha ez az ára, hogy veled legyek.
Mary E. Pearson
A legtöbb ember csak megy az áradattal. Ez ugyan sokkal könnyebb, de nem valami érdekes.
Iris Apfel
Hát nem merő civilizálatlanság a szerelem lényege?
Jane Austen
Mindenkinek vannak titkai, ne feledd, olyan ember nincs, aki egész életében nyílt lapokkal játszana.
Durica Katarina
Az élet nemi érintkezés útján terjedő fertőzés, amelynél a halálozási arány 100%.
Ronald David Laing
Azért vagy életben, mert még nem értél oda, ahova el kell jutnod.
Paulo Coelho
Ahhoz, hogy valaki tényleg szörnyen híres legyen, meghitt, szinte intim kapcsolatot kell létesítenie a rajongókkal.
Bennem nincs meg a tehetség, hogy könnyedén csevegjek olyanokkal, akiket nem ismerek.
Az én életemnek van a legjobb szereposztása, csak még a történetre nem sikerült rájönnöm.
Ashleigh Brilliant
A férfi mind őrült! A férfinak mindaddig nem jön meg az esze, amíg egyetlen nő is lesz a világon!
« Előző
1
…
57
58
59
60
61
…
67
Következő »