Téma
Sportoló idézetek
-
Minden törekvésben van egy pont, amikor ellenállás lép fel, ami akadállyá válik. Ha túljutunk rajta, igyekezetünk nem igényel erőfeszítést. Az atléták gyakran átélik ezt, mint ahogy azok is, akik fizikai munkát végeznek. Hirtelen hatalmas mennyiségû energia szabadul fel, és a megvilágosodáshoz közeli állapotba kerülnek, amelyben minden magától történik.
-
A győzelemnél sokkal fontosabb, hogy mit és hogyan teszek érte. Felkészültem? Összpontosítok? Figyelmesen bántam-e a testemmel, egészségesen, gondosan tápláltam-e? És az edzések? Maximális erőbedobással edzettem, ahogy kell? Egész pályámon ilyen kérdések igazgattak, és hasonlókat tesz föl magának bárki (azaz mindenki), aki törekszik valamit jól csinálni. Természetesen akarjuk, hogy előléptessenek a munkahelyünkön, hogy belénk szeressen az a lány vagy az a fiú, hogy mi nyerjük meg az 5 kilométeres futóversenyt. De nem az eredmény - hogy megkapjuk-e, amit akarunk - határoz meg minket. Hanem az, ahogyan elértük. Scott Jurek
-
Azt akarom, hogy ne csak a pályán, hanem az élet bármely területén (...) az időzítésre törekedjetek! Fogjátok meg és ne eresszétek el a pillanatot, mert ha egyszer el kell majd számolnotok velük, akkor tudjátok majd meg, hogy győztesek voltatok, vagy pedig vesztesek! Hogy éltetek, vagy haltatok! Legyen szó bármilyen harcról, mindig az győz, aki mindent belead, az élete árán is!