Téma
Stílus idézetek
-
Az önéletrajzírás: kutatás. Adva van egy vizsgálati személy szőröstül-bőröstül, mindennel, amit egy ember önmagáról tudhat, nem feledve, hogy egész folyamatos környezetünkkel együtt vagyunk azok, akik vagyunk. Az én tehát igen sok embert jelent. Az önéletrajzíró a fogamzás pillanatában megkapta szüleitől - és rajtuk át még ki tudja, ki mindenkitől - a kutatási feladatot, cipelnie kell a témáját holtáig. Konrád György
-
Az embereket történetek alkotják. Emlékeink nem az összes, általunk megélt másodperc részrehajlás nélküli felhalmozódása, hanem az a történet, amelyet válogatott momentumokból raktunk össze. Ezért van az, hogy még amikor ugyanazt éljük át, mint mások, akkor sem szövünk teljesen egyező történeteket, mivel mindannyian más kritériumok szerint válogatunk a pillanatok között, és ezek az ismérvek a személyiségünket tükrözik. Azokat a részleteket jegyezzük meg, amelyek felkeltették a figyelmünket, és amelyeket fontosnak tartunk, és az ezekből formált elbeszélések alakítják a személyiségünket. Ted Chiang
-
A személyiség úgy van felépítve, mint a ház: a láthatatlan pince a tudatalatti, efölé emelkedik a ház, az Én, s ebből nyúlik ki a torony, tetején meteorológiai jelzőzászlóval, ez a felettes-én, az ideál. A tudatalatti az, amilyen az ember valójában, az Én, amilyennek mutatja magát, az én-feletti pedig az ideál, ilyen szeretne lenni.
-
A feminizmus az egyén felszabadításának eszköze, amelyet bárki használhat: férfi, nő, transznemû, transzszexuális, queer, nemtelen, akárki. A feminizmus jegyében kimondhatjuk: aszerint viselkedem, ahogy nekem tetszik, ahogy érzem magam, lerombolom a nemi szerepeket, és eljátszom velük, a saját elképzelésem szerint vegyítem őket. A nemi szerepek nem a láncaim, hanem az eszközeim. Nadya Tolokonnikova
-
Az ideál egy olyan személy, akit magamnak képzelek el. Az én ismereteim alapján. Olyan tulajdonságokkal ruházom fel, amilyen én vagyok. Akit azért szeretek, mert olyan, mint én. Nem azért szeretem, mert olyan, amilyen. Így igazából nem ő a fontos, hanem én. Ezért nem volt ideálom. Mert nem képzeltem el. Az ideált nem elképzelni kell... hanem megtalálni. Csitáry-Hock Tamás
-
Azt mondják, az ember személyisége a tapasztalatainak összessége. De ez nem igaz, legalábbis nem teljesen, mert ha a múltunk lenne az, ami meghatároz bennünket, nem bírnánk együtt élni saját magunkkal. Meg kell győznünk magunkat, hogy többek vagyunk a tegnapi hibáinknál. Hogy a jövőbeli választásaink is mi vagyunk, a holnapok is mi vagyunk. Fredrik Backman
-
Nem fontos a besorolás, lehetetlen mindent kategorizálni. Egy zenei gondolat, vagy mondat úgyis teljesen másként érkezik meg, és más "zenei jelentésekkel" felruházva rakódik le a különböző fülekben, fejekben, lelkekben. Az élmény számít, ami nagy valószínûséggel minden befogadónál más és más, talán néha hasonló. A lényeg, hogy ez az élmény érdekes, elidőzésre hívogató és tartalmas legyen. Ha ez megvan, akkor nem számítanak sem az élménybeli különbségek, sem a különböző stílusirányzatok, melyekből merítünk, vagy építkezünk.