Ugrás a tartalomra
Idézetem
Témák
Szerzők
Kedvenceim
0
×
Témák
Szerzők
Kedvenceim
0
Téma
Szakítás idézetek
Utólag már könnyû igazságosnak lenni.
Csak olyan tud igazán bántani, akit szeretsz, nem? Ezért nincsenek barátaim, mert akit nem szeretek, az nem is tud bántani.
A gondolatok ritkán teremnek úgy, mint a sarkantyúvirág. Meg kell dolgozni érte, mint egy órabéres gépgyári munkásnak. Egy-egy csavart meg kell szorítani, a régi alkatrészekről el kell távolítani a rozsdát, és be kell futtatni valami könnyen megszerezhető nemesfémmel.
Karácsony Benő
Egy férfi számára a nők csak a pillanat örömét jelentik. Ha ennél tovább foglalkozol velük, elveszik az eszedet.
Aki húsz év múltán nem látja hússzorta jobban a kedvese szépségét, az nem érdemelte meg az első látásra sem.
Illyés Gyula
Nincs más gyógyszerem, csak szavak.
A szeretet és a szerelem nem ugyanaz. A Nike cipőm csak szeretem, az Adidasomat viszont imádom.
Az élet szar, aztán pedig meghalsz.
Stephen King
Semmi nem úgy mûködik, hogy puszit adunk rá, és már nem is fáj.
Tony Parsons
Életem némely dolgára túl későn került csak sor, némelyikre korán.
Nyolcvanévesen kezd komolyra fordulni a dolog. Igyekezz addig nem túl sokat aggódni.
Linn Skaber
A lány a kehelyre csókját lehelte, a lovag kiitta, földhöz odaverte. Lenéz, pirul, felnéz és sóhajt a lány, és könny a szemén, és mosoly ajakán.
Walter Scott
A remények, akár szépek voltak, akár nem, ritkán váltak valóra az én világomban.
Carlos Ruiz Zafón
Mióta elmentél, itt hûvösebb a sajtár, a tej, a balta nyele, puffanva hull a hasított fa le s dermed fehéren, ahogy leesett.
József Attila
Nem kérlek, légy enyém örökké, mégis hozzád szól dalom, Úgysem élhetünk örökké, egy percig lennék oltalom.
Punnany Massif
Minden ember, akit egyszer túl messzire taszítottak, előbb vagy utóbb elkezd visszanyomni.
Mily` kevéssé ismeri az ember saját szívét ifjú korában - és később is...!
Artur Heye
Elloptad tőlem az arcodat csak gipsz vagy és márvány csak menny és kőpokol mégis téged kereslek szakadatlanul.
Szerelmünk hosszú snitt Oszthatatlan privát klip Csak mi látjuk, rólunk szól Néha karcol, amúgy forr.
Zséda
Vannak nők, akiket csakis távollétükben lehet szeretni.
Étienne Rey
« Előző
1
…
130
131
132
133
134
…
143
Következő »