Téma
Szakítás idézetek
-
És fáj, nagyon fáj, hogy egykor mi történt, hogy elvesztettél s elvesztettelek. Csak magamat tudtam méltónak hozzád és hozzám méltónak csak tégedet. Ha lelkünk vissza sohse forrni tört szét, mondd, mért őrizzük frissnek sebét? Ami akkor, rég történt, tévedés volt, ami azóta, kín és büszkeség. Szabó Lőrinc
-
Végigjárni az emlékek kálváriáját fájdalmas. Mint meggyászolni valakit, akit szerettünk és elvesztettünk. Még akkor is, ha közben rádöbbenünk, sokszor gyûlöltük az illetőt. De néha, miközben egykori önmagad homályos képeit vizsgálod válaszok után kutatva, előugrik az igazság, és jól fenéken billent.
-
Nekem játék, neked szerelem, neked fény, nekem a végtelen. A közös bûn, a hiányzó értelem. Mi neked küzdelem, nekem a félelem. Talán egy más korban, egy más létben vége lesz a láznak, De most ami volt, s ami lesz, odaadod másnak. Ez most a búcsú és a kezdet is. Ez most fájni fog, még ha tudjuk is. Kormorán
-
Búcsúzóul megcsókoltuk egymást. Szorosan átöleltem, és a fülébe súgtam, hogy szeretem, majd nagy nehezen elengedtem. (...) Az a rossz érzésem támadt, hogy a kapcsolatunk kezd egy búgócsiga mozgására hasonlítani. Amikor együtt voltunk, gyönyörûen pörgött, és szinte érezni lehetett a gyermeki örömöt, amelyet okozott - de amikor elváltunk, a pörgés elkerülhetetlenül lassulni, végül bizonytalanul imbolyogni kezdett. Tudtam, hogy meg kell találnom a módját, nehogy végül felbukjunk. Nicholas Sparks