Téma
Szél idézetek
-
A víznek önmagában nincs színe, a körülötte lévő világ színezi meg, az ég, a környezet tükröződése; a víz sosem csak víz. A víz magával ragadja és felkavarja mindazt, amivel kapcsolatba kerül. A víz humusz, homok, agyag, plankton. A víz annak a fenéknek a színét veszi fel, amelyet elborít. A víz a világot tükrözi. Maja Lunde
-
Lenge szellő, lenge szellő! Ne higgy a virág szavának, Amidőn oly esdekelve S kérve kér illatbeszéde: Lenge szellő, lenge szellő! Kérlek szépen légy te szél. Ott sötétlik barna felhő, Mely vihart rejt és villámot. Kergesd el a barna felhőt, Mert én félek a vihartól, Mert én félek a villámtól; Lenge szellő, lenge szellő! Kérlek szépen, légy te szél.
-
Olyanok vagyunk, mint két hajó, amelyek a maguk útját járják, a saját céljukat követve: utunk keresztezheti egymást és meg is ünnepeljük e találkozást, amint ezt valaha tettük -, és akkor a derék hajók nyugodtan pihentek egymás mellett ugyanabban a kikötőben, ugyanazon a napfényben, olyan nyugodtan, mintha már a célnál lennének, mintha egy lett volna céljuk. Ám küldetésünk lebírhatatlan ereje ismét külön utakra ûzött bennünket, különböző tengerekre, más napfényre és talán sohasem látjuk viszont egymást - vagy talán látjuk még egymást, csak nem ismerünk egymásra: mert a különféle tengerek és a különböző napsütések megváltoztattak minket! Friedrich Nietzsche
-
Egy levél táncol már csak a levegőben. Egyre magasabbra emelkedik, spirálvonalban, mintha rá nem hatna a nehézségi erő és a logika, s olyasmiért nyúlna, ami elérhetetlen. Természetesen ez is leesik majd. Egyszer. De most még visszafojtott lélegzettel figyelem, és azt kívánom, bárcsak tovább szállna. Megvigasztal a küzdelme. Libba Bray
-
Az ember nem szélkakas! A régi vitorlások, ha jó szélbe kerültek, akkor sebesen szálltak a hullámokon, de ha szélcsend volt, akkor hetekig rostokoltak egy helyben. Nekünk ezen a téren inkább a gőzhajókra kellene hasonlítanunk: bárhonnan fúj a szél, a kitûzött céljaink felé kell haladnunk. Böjte Csaba