Téma
Szerelemvágy idézetek
-
Napról napra, hétről hétre úgy éreztem, valami szétárad bennem, ott legbelül, valami lágyan és melegen, finoman és érzékien átveszi az irányítást testem felett. És ez a valami egyre elviselhetetlenebbé tette azt a tényt, hogy csak úgy létezzünk a világban, távol egymástól. Ez a valami nem pusztán a nő vágya volt a férfi után. Hanem az életem mélyéből egyetlen pillanat alatt feltörő szerelem. Tomán Edina
-
Az a szivárványos valami, ami millió tudott és talán millió tudatalatti részből tevődik össze és amit köznapi nyelven szerelemnek neveznek, ebben a megnemesedett, kikristályosodott formájában: csillagok találkozása. Csillagoké, akik az ég két, esetleg legtávolabbi pontjáról indulnak el és miközben ezer meg ezer különféle csillag mellett visz el az útjuk, nem állnak meg egyiknél sem, csak suhannak afelé az egyetlen felé, akit, ha megtalálnak, együtt keringenek vele a végtelenségben, amíg keringeniök rendeltetett. Bozzay Margit
-
Hogy vágyunk valakire, azt egy édes és félelmetes erő okozza, amely hatalmasabb a szépségnél. Ráakadunk egy asszonyra, ezer meg ezer között, s mihelyt a miénk lett, nem bírjuk többé elhagyni, mindig kell nekünk, s újra meg újra megkívánjuk. Húsának a hamva az, ami ezt a gyógyíthatatlan szerelmi bajt előidézi. S még másvalami is, ami megmondhatatlan: testének a lelke. Anatole France
-
Nem az kell... hogy valaki rám mosolyogjon - a te mosolyodra vágyom. Nem az kell, hogy valaki megsimogasson - a te érintésedet akarom. Nem az kell, hogy szeressek valakit - csak téged tudlak szeretni. (...) Nem az kell, hogy valaki szeressen - a te szeretetedre vágyom. Nem az kell, hogy valaki mellett éljek... csak az, hogy veled. Csitáry-Hock Tamás